Megkezdődött a Bilderberg-csoport éves találkozója Tirolban

Bécs |

<p>Huszonkét országból 140 befolyásos politikai döntéshozó, vállalatvezető, bankár, újságíró és tudományos szakértő részvételével kezdődött meg csütörtökön a Bilderberg-csoport nevű, zártkörű társaság idei találkozója az ausztriai Telfsben.</p>

A nemzetközi fórumon - amely döntéseket nem hoz - mások mellett Heinz Fischer osztrák elnök, Ursula von der Leyen német védelmi miniszter, Mark Rutte holland kormányfő, Charles Michel belga miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vesz részt. A meghívottak listáján szerepel Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter, Mario Monti egykori olasz kormányfő, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke, valamint számos befolyásos vállalat vezetője vagy tulajdonosa is.

A csoport közleménye szerint a négynapos rendezvényen a meghívott vendégek egyebek között aktuális gazdasági kérdésekről, a görög adósságválságról, Oroszországról, a Közel-Kelet helyzetéről, a terrorizmus jelentette veszélyről, a mesterséges intelligenciáról és az adatvédelemről cserélnek eszmét kötetlenül.

A találkozót fokozott biztonsági intézkedésekkel biztosítják. Az osztrák hatóságok a biztonsági erők 2100 tagját vezényelték a tiroli Telfs környékére. A közelben fekvő bajor Mittenwaldban háromszáz német rendőr áll készenlétben. A találkozónak otthont adó szállodát - amely mindössze 45 kilométerre van a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélytól, a napokban lezajlott G7-csúcstalálkozó helyszínétől - elkerítették, és fölötte repülési tilalmat rendeltek el. A légtér biztosítására az osztrák hadsereg több repülőgépét és helikopterét rendelték a helyszínre.

A Bilderberg-csoport éves találkozóit sokan bírálják, elsősorban a titokzatoskodás miatt. Ellenzői idén Innsbruckban egy mindenki számára hozzáférhető, alternatív konferenciát szerveznek, és szombatra demonstrációt hirdettek meg Telfsbe, amelyre 1000-2000 embert várnak.

Az 1954-ben megalakult társaság az első találkozó helyszínéről, a hollandiai Oosterbeekben található Bilderberg szállodáról kapta a nevét. A konferencia "privát" jellegének köszönhetően a résztvevőket nem köti hivatali minőségük vagy az egyes kérdésekben korábban megfogalmazott álláspontjuk. A találkozón elhangzottakról általában nem adnak érdemi tájékoztatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?