Meghekkelték a japán kormányt a delfinek miatt

Tokió |

<p>Egy feltételezett kibertámadás miatt elérhetetlenek vasárnap óta a japán kormányhoz tartózó egyes internetes oldalak, ahogy a törvényhozás alsóházának honlapja is - közölték hétfőn helyi tisztviselők.</p>

A beszámoló szerint arról értesítették a rendőrséget, hogy úgynevezett túlterheléses (DDoS) támadás érte említett oldalakat.

A DDoS (Distributed Denial of Service - megosztott szolgáltatás-megtagadással járó) támadás lényege, hogy vírussal fertőzött számítógépekről olyan nagy tömegű mailt, lekérést küldenek a rendszerbe, amelyet az nem tud feldolgozni.
    
A számítógépes roham a japán egészségügyi, munkaügyi és népjóléti, valamint pénzügyminisztérium, továbbá a pénzügyi szolgálatok ügynöksége és a képviselőház oldalai ellen irányult.
    
Az egészségügyi tárcát korábban már kétszer érte hasonló külső beavatkozás, idén január végén, valamint tavaly novemberben. A három támadásból legalább kettő mögött az Anonymous elnevezésű internetes kalózcsoport állhat, amely korábban ilyen támadással fenyegetőzött.
    
Az akcióval a tudományos célúnak mondott japán bálna- és delfinvadászati politika és az ország középső részén fekvő, Taidzsi településen folytatott delfinmészárlás ellen kívántak tiltakozni.
    
Japán hajók évente több száz bálnát ejtenek el a Déli-sarkvidéken, hivatalos magyarázat szerint "tudományos" céllal, a kereskedelmi bálnavadászatra ugyanis 1987 óta moratórium van érvényben.
    
Taidzsi halászai pedig a vadászat során egy öbölbe terelik az állatokat, ahol a bel- és külföldi delfináriumok megbízására kiválasztják a legszebb példányokat. A többieket egy szomszédos öbölben lemészárolják. A szeptember és március közötti vadászszezont világszerte hatalmas felháborodás kíséri.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?