Meghalt Helmut Schmidt volt német kancellár

Berlin |

<p>Elhunyt kedden, 96 éves korában Helmut Schmidt volt német kancellár. A szociáldemokrata párt (SPD) politikusát szülővárosában, Hamburgban, otthon, családi körben érte a halál.</p>

Helmut Schmidt szeptember elején a bal lábában keletkezett érelzáródás miatt kórházba került, megműtötték és haza bocsátották, de már nem tudott felépülni és az utóbbi napokban ismeretlen eredetű fertőzést mutattak ki nála. Állapota vasárnap este óta gyors ütemben romlott. A család kérésére nem szállították kórházba.    Helmut Schmidt 1974-től 1982-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, és 1983-tól a Die Zeit című liberális szellemiségű hamburgi hetilap szerkesztőbizottságának tagja és a lap társkiadója volt. A német közélet egyik legtekintélyesebb véleményformálója volt.           Személyében 32 évei közös munka után egy "okos tanácsadót, megbízható útitársat és jó barátot veszítettünk el" - közölte a Die Zeit kiadóvállalata. "Helmut Schmidt végtelenül hiányozni fog nekünk" - tették hozzá.    Az SPD elnöke, Sigmar Gabriel a néhai kancellárt méltató nyilatkozatában kiemelte, hogy Helmut Schmidt "nagy hazafi, nagy európai és nagy szociáldemokrata" volt, és messze az SPD táborán túl is a Németországot "meggyőződéssel, realizmussal, kitartással" építő politikusként emlékeznek majd rá, és olyan német kancellárként, aki az "európai békerendszerért dolgozott".    Helmut Schmidt "öröksége Európa" - jelentette ki az SPD elnöke, felidézve a néhai kancellár utolsó nagy (az SPD 2011 decemberi kongresszusán elmondott) beszédét, amelyben hangsúlyozta, hogy Németország és az összes többi európai nemzetállam sorsa elválaszthatatlanul összefonódik az Európai Unió sorsával, és az EU-nak Németország részéről nem dominanciára, hanem "együttérző szívre van szüksége".    AZ SPD egy másik vezető politikusa, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egyebek között elmondta, hogy Helmut Schmidt a kancellári, illetve aktív pártpolitikai tevékenysége lezárása után fáradhatatlan közéleti emberként dolgozott tovább, írásai, interjúi és könyvei révén minden fontos társadalmi kérdéshez hozzászólt, és a pártok fölött álló, csak a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintéllyé vált Németországban.    Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) német szociáldemokrata elnöke a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy Helmut Schmidt "kiváló kancellár volt, halála veszteség Németországnak és Európának".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?