Megerősítették Berlusconi felmentését a Ruby-perben

Róma |

<p>Olaszország legfelsőbb bírósága megerősítette kedden Silvio Berlusconi felmentését az elhíresült &quot;bunga-bunga partik&quot; ügyében.</p>

Az ítélet jogi győzelem a volt olasz miniszterelnök számára, aki éppen azon dolgozik, hogy a májusi regionális választásokra megerősítse pártját, a Hajrá Olaszországot (FI).     A semmítőszék az ügyészek fellebbezését elutasította, és jóváhagyta a másodfokon született ítéletet, felmentve ezzel Silvio Berlusconit az alól a vád alól, hogy a milánói villájában tartott szexpartik során szexuális szolgáltatásért fizetett egy fiatalkorú prostituáltnak, majd befolyásával visszaélve megpróbálta eltussolni a lány egy rendőrségi ügyét.     Az alacsonyabb szintű bíróság mindkét vádban bűnösnek találta az egykori háromszoros olasz kormányfőt, hét év börtönre ítélte őt, és egész életére eltiltotta köztisztségek betöltésétől.     A semmítőszék kedden több mint kilenc órán át tanácskozott, és csak pár perccel éjfél előtt tette közzé döntését az úgynevezett Ruby-perben másodfokon hozott ítéletről. A döntés részletes indoklását 90 napon belül kell közzétenniük.     A perben az ügyészek azt állították, hogy Berlusconi szexuális szolgáltatásokért pénzt fizetett a "bunga-bunga partik" egyik 17 éves résztvevőjének, a sajtóban azóta Szívtipró Rubyként emlegetett Karima el-Mahrougnak, később pedig 2010-ben közbenjárt a lány szabadon bocsátásáért, amikor a rendőrök lopás gyanújával előállították. A két érintett azonban tagadta, hogy valaha is szexuális viszonyba kerültek volna, a volt kormányfő pedig sokáig azt hangoztatta, hogy jogi meghurcolása a baloldal felé húzó bírák tevékenységének eredménye.     Utolsó érvelésében Eduardo Scardaccione ügyész azt hangoztatta, hogy Berlusconinak tisztában kellett lennie a lány életkorával, a rendőrség képviselője pedig nem szálhatott szembe az olasz kormányfő fenyegetőzésével, amikor az odahaza éjfél tájban felhívta őt, hogy engedje ki a rendőrök által előállított lányt. A védelem képviselője, Franco Coppi ezzel szemben azt állította, hogy az említett állításokra nincs se közvetlen, se közvetett bizonyíték.     Berlusconi éppen hétfőtől lett ismét szabad, miután teljesítette a rá kiszabott közmunkát, amivel az adócsalásért egy másik perben kiszabott egyéves börtönbüntetését válthatta meg. Abban az ügyben parlamenti mandátumától is meg kellett válnia.     Pártjának, az FI-nek a sorsa kedden dől el - a Berlusconi által több mint húsz éve alapított pártot a szakadás fenyegeti. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?