Megérkezett a Clark Ádám úszódaru a dunai hajóbaleset mentéséhez

Clark Ádám hajódaru

Megérkezett a Clark Ádám úszódaru a dunai hajóbaleset mentéséhez - közölte a rendőrség péntek délután az MTI-vel.

A műszaki egyetem mérnökeinek számítása alapján négy, drótkötélheveder kell a szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemeléshez - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője pénteken Budapesten.

Jasenszky Nándor a margitszigeti sajtótájékoztatón közölte:

a kiemelés akár szombaton vagy vasárnap megkezdődhet, de az is lehet, hogy a jövő hétig húzódik a művelet.

Hozzátette: a Clark Ádám úszódaru már pénteken a helyszínre érkezett, és rögtön munkába áll, amint a búvárok átvezetik a hevedereket a hajó alatt. 

Egy hevedert a hajó elején, kettőt középen a gépház alatt, ahol a legnagyobb a veszélye annak, hogy a hajó kettétörik, egyet pedig a tat alatt vezetnek át. Egy-egy heveder hat 32 milliméter átmérőjű drótkötélből áll össze, az elején és a végén pedig úgynevezett vezetőköteleket csatolnak hozzá; ezek együttes hossza eléri a 100 métert.

A hajó alatt átvezették a több mint száz méter hosszú hevederek vékony, elsődleges vezetőszárait és a tervek szerint haladnak tovább a munkával - mondta. 

Közölte, hogy a hajó padozaton fekszik, ez alatt kell átvezetni a hevedereket, de ha nem találnak rést, akkor nagynyomású vízzel próbálnak helyet csinálni nekik. 

Szólt arról is, hogy még tart a gyártása annak a kötélnek, amellyel a hajó alatt átvezetett hevedereket fogják a daruhoz rögzíteni. 

Elmondta: Hajdu János, a TEK főigazgatója döntött arról, hogy még pénteken "lehozzák" a baleset helyszínére a Clark Ádám úszódarut, mert nem akarta megkockáztatni, hogy a vízállás emelkedése miatt esetleg "megszoruljon" az újpesti kikötőben. Az úszódaru mozgását a katasztrófavédelem Szent Flórián tűzoltóhajója segíti. 

Arra a kérdésre, hogy hány búvár dolgozhat egyszerre a roncsnál, azt mondta: a szabályok szerint egy, ám vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miközben a magyar búvár az átkötéssel foglalkozik, addig a dél-koreai búvárok dolgozhassanak a nyílászárók lezárásán, de erről még nem született döntés.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, kilenc embert még keresnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?