Megdőlt a menekültrekord Svédországban

Stockholm |

<p>Megdőlt a menekültrekord Svédországban - közölte hétfőn a helyi igazságügy- és bevándorlási minisztérium.</p>

A tárca adatai szerint idén már 86 223 bevándorló érkezett a skandináv országba, ami már több, mint az eddigi rekord, a délszláv háború idején, 1992-ben regisztrált 84 018.  Stefan Löfven miniszterelnök nemrégiben közölte, hogy a 9,5 millió lakosú Svédországba érkező menekültek száma elérheti akár a 150 ezret is. Elmondása szerint szükség esetén a menekülteknek sátrakat húznak fel, illetve iskolák tornatermeiben, ipari helyiségekben helyezik el őket. "Arról van szó, hogy egyáltalán tetőt tudjunk a fejük fölé tenni" - mondta. A svéd sajtóban korábban napvilágot láttak olyan értesülések, miszerint a menekülteket akár üres börtönökben is elszállásolhatják.  A bevándorlási ügyekért felelős tárca közölte, hogy azokat az embereket, akiknek a menedékkérelmét elutasították, haladéktalanul kitoloncolják a királyságból. A rendőrség pedig fokozza a személyi okiratok ellenőrzését - tette hozzá.  Az európai uniós tagállamok közös határellenőrzési ügynökségének (Frontex) legfrissebb adatai szerint az év eleje óta már mintegy 630 ezren érkeztek illegálisan Európába.  Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb adatai szerint pedig - a líbiai partok felől közelítőkkel együtt - idén a 700 ezret is elérheti a Földközi-tenger térségén át Európába érkező menekültek száma, s várhatóan jövőre sem fog mérséklődni a menekültáradat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?