Megalázó helyzetek

Bukarest. A Romániai Magyar Szó szerint méltatlan, a határon túli magyarokat megalázó viszonyok között történik a kedvezménytörvényben biztosított magyarigazolványok kiadása Budapesten.

Bukarest. A Romániai Magyar Szó szerint méltatlan, a határon túli magyarokat megalázó viszonyok között történik a kedvezménytörvényben biztosított magyarigazolványok kiadása Budapesten. A lapban tegnap budapesti keltezésű tudósítás jelent meg arról, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal Váci utcai épületénél már az éjszakai órákban megkezdődik a sorban állás azért, hogy a határon túlról érkezetteknek másnap esélyük legyen az igazolvány átvételére. Példaként a múlt hét péntekét említette: a sorban állás már csütörtök éjjel megkezdődött és több mint harminc ember töltötte az éjszakát a hivatal előtt az utcán, hallgatván az éjszakai járókelők gúnyos megjegyzéseit. Reggel hétre a várakozók száma már meghaladta a kétszázat, az ügyfélfogadás kezdetekor viszont a hivatal vezetője azt közölte, hogy mindössze harminc embert tudnak kiszolgálni. A fáradtságtól, a megalázó helyzettől undorodottan, jogosan kezdtek tiltakozni az igazolványt várók. Sokan több száz kilométerről utaznak ide, s mert nincs Budapesten élő rokonuk, az éjszakai várakozás utáni napon már fordulnának is haza. Sokan haza is mennek igazolvány nélkül, mert nincs annyi pénzük, hogy szállodában időzzenek – írta a Romániai Magyar Szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?