Még kiterjedtebb volt a kibertámadás, mint gondolták

<div>Csaknem száz országot érintett a tegnap kezdődött számítógépes támadássorozat, megfertőzte Nagy-Britannia, Oroszország, Franciaország az Egyesült Államok, Kína, Japán, Olaszország, Törökország, Ukrajna, Vietnam, Tajvan és a Fülöp-szigetek számítógépeit a legfrissebb híradások szerint.</div>

A korábbi hírek arról szóltak, hogy egy zsarolóvírussal végrehajtott világméretű támadás 74 országra terjedt ki. A legfrissebb összesítések szerint 75 ezer kibertámadás történt a világ 99 országában. Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, hogy kész segíteni a partnerországoknak az internetes támadások elhárításában, és erről már folynak az intenzív konzultációk velük. Szakértők szerint a támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300-600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért (ransom angolul váltságdíjat jelent). A felhasználók háttérképe megváltozik, egy visszaszámlálás jelenik meg rajta azzal az időtartammal, ameddig a gép tulajdonosa kifizetheti a váltságdíjat, különben a kiberbűnözők törlik összes adatát. A magát Shadow Brokersnek nevező csoport az interneten tavaly óta terjeszti az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől, az NSA-től ellopott, Eternal Blue-ként ismert hackerprogramot. A mostani számítógépes támadássorozat elkövetői pedig feltehetően az NSA-kódokat felhasználva fejlesztették tovább a WannaCry vírust, képessé téve arra, hogy magától terjedjen el nagy számítógépes rendszerekben. A hackerek a Microsoft Windows operációs rendszerének sérülékenységét kihasználva intéznek támadásokat. Az amerikai cég néhány órával a támadássorozat elindulása után arról tájékoztatott, hogy olyan automatikus frissítéseket kínál a felhasználóinak, amelyek már védelmet nyújtanak az új internetes kártevő ellen is.  Nagy-Britanniában egészségügyi intézményeket, Spanyolországban vállalat informatikai rendszereket ért zsarolóvírus-támadás, de a Kaspersky Lab orosz számítógépes biztonsági cég szerint a legtöbb fertőzési kísérlet Oroszországban történt. Legfrissebb jelentések szerint célpont volt a többi között az orosz belügyminisztérium, valamint a legnagyobb orosz pénzintézet, a Sberbank is. A belügyi tárca közölte, hogy mintegy ezer számítógépbe hatolt be a vírus.  Az Avas szoftverbiztonsági cég szakértői szerint Oroszország mellett Ukrajna és Tajvan volt a fő célpont, de a legsúlyosabb károk Nagy-Britanniában keletkeztek. A német média szombati híradásai szerint a hackerek megtámadták a Deutsche Bahn vasútvállalat gépeit, ami fennakadást okozott a vasúti forgalomban, országszerte jelentek meg hamis üzenetek a német pályaudvarok monitorjain. A károk nagyságát egyelőre nem mérték fel teljesen. A román hírszerzés közölte, hogy volt támadási kísérlet a kormányintézmények ellen, de kivédték. A korábbi hírek arról szóltak, hogy amerikai vállalatokat elkerülte a nemzetközi támadássorozat, de kiderült, hogy a FedEx csomagküldő cég gépei is megsínylették. A Symantec szoftverbiztonsági cég szakértői szerint az amerikai cégek azért kerülték el a nagyobb bajt, mert a támadássorozat Európából indult, és mire az Egyesült Államokba ért, az úgynevezett spamszűrők azonosították a veszélyt, és rosszindulatúnak jelölték a fertőzött internetes üzeneteket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?