Medvegyev nem zárja ki indulását a 2012-es elnökválasztáson

Moszkva |

<p>Dmitrij Medvegyev orosz elnök nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elindul a 2012-es elnökválasztáson - hangzott el az elnök lengyel tömegtájékoztatási eszközöknek adott, hétfőn közölt interjújában.</p>

"Ha az országban normális és stabil lesz a helyzet, és ha megvan a lakosság kellő mértékű támogatása, akkor nem zárom ki a lehetőséget" - mondta Medvegyev az interjúban, amelyet a Kreml portálján is közzétettek.
"Ez a jövő zenéje. Vannak más kollégáim is, akik indulhatnak a választáson" - mondta ez elnök, Vlagyimir Putyin miniszterelnökre utalva.
Medvegyevet 2008-ban választották államfővé, miután a posztot kétszer egymás után betöltő Putyin utódjának jelölte. Az orosz alkotmány értelmében Putyin egymás után harmadszor már nem indulhatott az elnökválasztáson, ezért miniszterelnök lett belőle.
Putyin is, Medvegyev is már többször kijelentette, hogy meg fognak egyezni arról, ki indul majd a 2012-es megmérettetésen.
Augusztus végén a miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy nem szabad az elnökválasztás "megszállottjává" válni. Ugyanakkor minden jel arra utal, hogy Putyin a közeljövőben nem szándékozik visszavonulni a hatalomtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?