Mariupoli civilek is csatlakoznak a Krím kereskedelmi blokádjához

Mariupol |

<p>A dél-donyecki kikötővárosban, Mariupolban civil önkéntesek úgy döntöttek, hogy csatlakoznak az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget kereskedelmi blokádjához.</p>

Csütörtök délelőtt tervezik az indulást az ukrán kézen lévő kikötővárostól mintegy 300 kilométerre nyugatra fekvő, Herszon megyei Csonhar településre. A Facebookon meghirdetett szolidaritási akcióban az egyik szervező aktivista szerint négy autó biztosan indul, de lehet több is. "Mariupol és a Krím Ukrajna része" - zárta a közösségi portálon közzétett felhívását Halina Odnoroh. A helyi sajtó szerint a csonhari átkelőnél egyre nő az aktivisták létszáma, akik már sátrakat és tábori konyhát is felállítottak. Van áramellátásuk is, és már most nekiláttak tüzifát gyűjteni télire. A helyiek "krími majdannak" keresztelték el a csonhari sátorvárost. Múlt vasárnap kezdődött a krími tatárok által meghirdetett blokád, amelyhez más ukrán szervezetek önkéntesei is csatlakoztak. A résztvevők lezárták a Krímbe vezető utakat a félsziget és a dél-ukrajnai Herszon megye közötti közigazgatási határon, hogy megakadályozzák az áruszállítást az Oroszország által bekebelezett területre. Az akció kezdeményezői szerint az ukrajnai vállalatoknak fel kell függeszteniük a kereskedést az orosz megszállás alatt álló Krímmel. A blokád szervezői kijelentették, hogy mindaddig nem engednek be tehergépkocsikat a félszigetre, amíg Oroszország nem teljesíti követeléseiket: a politikai foglyok szabadon engedését, a krími tatárokra és a független médiára gyakorolt nyomás megszüntetését. Követelik továbbá, hogy nemzetközi megfigyelők akadály nélkül beutazhassanak a félszigetre. A hét elején még több száz kamion torlódott fel a közigazgatási határ herszoni oldalán, kilométeres sorokat alkotva három településnél, Csonharnál, Csaplinkánál és Kalancsaknál. Az aktivisták a gyalogosok és a személyszállító járművek átjutását nem akadályozzák. A kamionsor azóta fokozatosan egyre rövidebb lett, miután valamennyi tehergépkocsi visszafordult Ukrajna belseje felé. Szerda délutánra a rendőrség közlése szerint már mind a három átkelőnél megszűnt a sorállás. Bár a krími vezetés szerint a blokád nem okoz különösebb gondot a félszigeten - mivel jelenleg már az ott kapható termékek 95 százaléka orosz, Moszkva mégis felháborodással fogadta a blokádot. Az UNIAN ukrán hírügynökség moszkvai tudósítójának kérdésére Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő közölte, hogy a blokád miatt Moszkva nemzetközi szervezeteknél fog panaszt tenni. Azt nem részletezte, melyeknél. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az orosz felet elsősorban a Krím félsziget ivóvízellátása aggasztja. A vízszállításon kívül jelentős részben Herszon megyén keresztül történik a félsziget áramellátása is. Refat Csubarov, a krími tatárok törvényhozó és kormányzó testülete, a medzslisz elnöke kijelentette, hogy a blokádot a félsziget áramellátására is ki kívánják terjeszteni a jövő hónapban. A megvalósítás részleteit nem tárta a nyilvánosság elé. Közben az ukrán kormány kibővítette azon tevékenységek körét, amelyek keretében engedélyezi külföldiek belépését a Krím félszigetre. Az új rend szerint külföldi újságírók az ukrán tájékoztatáspolitikai minisztériumtól kapott különleges engedéllyel utazhatnak be Ukrajnából az Oroszország által tavaly márciusban elcsatolt Krímbe. Jogvédőknek, nemzetközi kormányzati, illetve civil szervezetek képviselőinek a külügyminisztériummal, a különböző vallási céllal érkezőknek pedig a kulturális tárcával kell egyeztetniük odautazásukat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?