Mario Monti szakértői kormánya - Élt tizenhárom hónapot

Róma |

<p>Milyen eredménnyel zárul, miben tudott többet, és miben okozott csalódást a Mario Monti vezette szakértői kormány - erre keres választ Olaszország a közgazdász professzor vezette kabinet utolsó napjaiban.</p>

 

A vagy jót vagy semmit mondás a haldokló kormányokra nem vonatkozik. Itália véleménye a tavaly november 16-án hivatalba lépett Monti-kormányról kezdettől fogva megosztott: voltak, akik a megváltót látták a szakértői kormányban, amely majd megoldja az ország gazdasági és politikai problémáit, mások antidemokratikusnak tartották a választások nélkül hatalomra került kormányt.    Egy hónapja a Monti-kormány egy évéről az olasz sajtóban megjelent értékelések is úgy vélték, hogy a Silvio Berlusconi kabinetjét váltó, a gazdasági válságot megoldó reformokra mandátumot kapott kabinet csak részben teljesítette feladatait. Ennek ellenére Monti népszerűsége nagyobb minden eddigi római miniszterelnöknél: egy év után is 44 százalék, miközben kormánya támogatottsága ennek a felére csökkent.    Monti néhány hete még azt mondta, munkájának gyümölcseit az olaszok az utódja alatt fogják learatni. Lemondási szándéka bejelentésekor azonban már úgy fogalmazott, hogy a kirobbant belpolitikai válság megsemmisítheti “a kormánya teremtette kincset”.    A balközép Demokrata Párt (PD) - amely néhány nappal korábban még a Monti-kormányt támogatta és a Montival való folytatásról beszélt - azt kezdte hangoztatni, hogy a választási kampányban nem számít nyerőnek a volt “bankárkormány” támogatása. A 69 éves közgazdász, kétszeres EU-biztos, a Goldman Sachs volt tanácsadója, a milánói Bocconi egyetem volt rektora a PD számára kiváló eszköz volt a Silvio Berlusconival való szembenállásra, de 13 hónapnyi megszorító intézkedések után Montival nem lehet választást nyerni. Legfeljebb a választás után lehet majd ismét felkarolni, hogy megnyugtassák Európát és a pénzügyi piacokat.    Olaszország-mentő csomag, Ébredj Itália, Stabilizációs paktum - ezek voltak a Monti-kormány egymást követő takarékossági programjai, melyek mindegyike súlyos költségvetési lefaragásokat tartalmazott az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, a kultúra és a közbiztonság területén. Ezzel párhuzamosan az adóterhek minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek.    "Azt vittem véghez, amit a pártok soha nem mertek megtenni!" - hangoztatta Monti.    A CGIL, a legnagyobb olasz szakszervezet egy év "katasztrófának" nevezte a Montival töltött hónapokat. A mérsékeltebb CISL szerint jobbat tett "Monti fájdalmas gyógybeavatkozása mint az őt megelőző politikusok szélhámosságai".    Monti mérte az utolsó csapást a gazdasági válságtól már meggyengült olasz középosztályra - állapította meg a Censis társadalomkutató intézet felmérése. A családi vagyonra, fogyasztásra, életszínvonalra vonatkozó adatok szerint olaszoknak a második világháború óta 2012 volt a legnehezebb évük.    A tavalyi közvélemény-kutatások szerint az olaszok gyors csodát vártak a közgazdászok, jogászok, bankárok alkotta kormánytól. Ez volt a legelső (és talán utolsó), színtiszta szakértők alkotta olasz kormány.    Csoda nem történt, de Monti megmentette Olaszországot a 2012-es pénzügyi csődtől és megnyugtatta a piacokat, amelyek távozásának hírére össze is omlottak. Monti érdemének tulajdonítják Olaszország európai és nemzetközi hitelének visszaszerzését, valamint az olasz politikai stílus javulását, a Berlusconi-féle "bunga-bunga" (orgiapartik) időszaka után.    Az olaszokat azonban elsősorban saját életük javulása érdekelte. A Monti-kormány hónapjai alatt viszont rekordra ugrott a munkanélküliség, bevezették a dolgozókat hátrányosan érintő nyugdíjreformot, sztrájkok és tüntetések követték egymást, erősödött a bűnözés.    Itália gazdasága Montival "elhagyta az intenzív osztályt, de a prognózis nem javult" - írta novemberben a L'Avvenire, az olasz püspöki kar napilapja.     Lehet, hogy Monti mégsem volt SzuperMario és miniszterei sem alkottak csodacsapatot, de a távozásával ismét bizonytalanná váló jövővel szemben az olaszok máris visszasírják. Nem véletlen, hogy Berlusconit kivéve, az olasz balközép és a centrum is kizárólag Montival tudja elképzelni a folytatást.    "Nem hiszem, hogy pótolhatatlan lennék, és hogy Olaszországban ne lenne senki, aki az utódom lehetne" - hangoztatta az olasz szakértői kormány távozó miniszterelnöke.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?