<p>A muzulmán viselet, illetve a teljes testet elfedő női fürdőruha, a burkini engedélyezése körül lángolt fel az első igazi vita a 35 nap múlva esedékes francia elnökválasztás öt legfőbb elnökjelöltjének első, hétfő esti három és félórás televíziós vitájában, amelynek első felében inkább visszafogott és udvarias hangnemben mutatták be a politikusok oktatási, biztonságpolitikai, valamint bevándorlási programjukat.</p>
Marine Le Pent támadták riválisai az első tévévitában
A támadások középpontjában a felmérések szerint az április 23-i első fordulóban első helyre várt 48 éves Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje állt.
A tévévitával kezdődött meg igazán az elnökválasztási kampány, amelynek eddigi legfőbb témája a korrupciós botrányok voltak, hétfő este azonban csak futólag esett szó a Francois Fillon konzervatív jelölt ellen és a Nemzeti Front ellen folyó ügyészségi eljárásokról.
"Néhány éve nem volt burkini a strandokon. És tudom, hogy ön támogatja" - mondta Marine Le Pen az első fordulóban a felmérések szerint második helyen álló, de a második fordulóban már favoritnak számító függetlenként induló Emmanuel Macronnak. A szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere azonnal visszavágott: "Nincs szükségem hasbeszélőre... Ha van mondandóm, egyértelműen kimondom".
Macron szerint Marine Le Pen "a provokációi miatt belesett a saját csapdájába", amelynek célja "a társadalom megosztása". A 39 éves centrista politikus kifogásolta, hogy a tavalyi nyári nizzai terrortámadást követően a burkini viselésének betiltásáról kirobbant vitát Le Pen a szekularizáció kapcsán előhozta, s azzal vádolta meg, hogy a francia muzulmánokat a köztársaság ellenségeiként tünteti fel.
A harmadik helyen álló 63 éves Francois Fillon konzervatív jelölt szerint megvalósíthatatlan a Nemzeti Frontnak az az ígérete, amely szerint 40 ezer új férőhelyet alakítana ki a börtönökben. A gazdasági növekedés beindítása érdekében megszorító csomaggal kampányoló volt jobboldali miniszterelnök szerint "már 16 ezer új férőhely sem lenne rossz".
Marine Le Pen viszont azt vetette Fillon szemére, hogy 2006-ban a büntethetőségi korhatár 16 évre csökkentését javasolta, ahogyan most is, de miniszterelnökként (2007-2012) nem valósította meg. Arra is emlékeztette hogy a jobboldal kormányzása idején 12 500 rendőri munkahely szűnt meg.
A negyedik helyen álló Benoit Hamon szocialista jelölt úgy vélte, hogy Marine Le Pen "bűnesetekkel drogozza magát". "Amit Ön mond, az nem túl komoly. A megoldás nem a börtön" a szocialista politikus szerint a közbiztonság javítására. Hamon azt kifogásolta, hogy a Nemzeti Front a múlt heti dél-franciaországi Grasse egyik gimnáziumában történt iskolai lövöldözés, illetve a szombaton az Orly repülőtéren meghiúsított terrortámadásból akar választási hasznot húzni.
A 65 éves radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon elsősorban a migrációról megfogalmazott "kitalációit" vetette Le Pen szemére.
Először rendeztek televíziós vitát a francia elnökválasztás első fordulója előtt, amelynek három résztvevője - Francois Fillon, Emmanuel Macron és Marine Le Pen - sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hat kisebb, 10 százalék alatti támogatottsággal rendelkező jelölt nem kapott meghívást.
Az első forduló előtt további két televíziós vitán mérkőzhetnek meg április 4-én és 20-án a jelöltek, amelyeknek a tétje azért jelentős, mert a felmérések szerint a franciák mintegy negyven százaléka még nem döntötte el, hogy kire szavaz az első fordulóban, és csak kétharmaduk biztos abban, hogy elmegy voksolni, jóllehet Franciaországban általában 85 százalék feletti a részvétel az elnökválasztáson. A televíziós viták elsődleges célja ezért a mintegy 15 millió bizonytalan választó meggyőzése.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.