Maradt pénze Obamának

Washington |

<p>Az Egyesült Államok megválasztott elnöke, Barack Obama soha nem látott mennyiségű pénzt gyűjtött össze választási kampányára, és még szépen maradt is a pénzből, ezt erősítette meg az amerikai szövetségi választási bizottság jelentése.</p>

Elutasítva a kiadási korlátokkal járó állami támogatást, az Obama-kampány magánforrásokból 670,7 millió dollárt gyűjtött össze, ez az összeg messze a legtöbb az amerikai elnökválasztások történetében. A pénz nagyrésze interneten érkezett, és körülbelül a fele egyenként 200 dollárnál kisebb magánadományokból származott.
   
Az Obama-kampány mindössze 595 ezer dollárral tartozik még a választást segítő kereskedelmi vállalkozásoknak, ezt leszámítva kis híján 30 millió dollár maradt elköltetlenül a számláján, ez derült ki a most nyilvánosságra hozott hivatalos elszámolásból. Ezt a maradékot Obama esetleges második elnökválasztási kampányára lehet majd költeni 2012-ben, de más demokrata párti jelöltek támogatására is fordítható.
   
A lemaradt demokrata párti jelölt, Hillary Clinton szenátor rosszabbul járt: kampánya 243 millió dollárt gyűjtött szintén magánadományokból, és amikor júniusban kiszállt a versenyből, a kampány 22,5 millió dolláros adósságban volt. Az adósság még most is 6,4 millió dollár: egyebek közt attól csökkent, hogy a Clinton-család nem kéri vissza a kampány céljára nyújtott saját, 13,175 millió dolláros kölcsönét.

Nem lehetetlen, hogy a maradék adósságot is Clintonék lesznek kénytelenek állni. Az idő ugyanis sürget: nem valószínű, hogy az Obama-kormány január 20-ai beiktatásáig adományokból összegyűlne ennyi pénz, utána pedig az etikai szabályok nem teszik lehetővé, hogy egy kormánytag kampányadományokat gyűjtsön. Clintonnak külügyminiszteri tisztséget ajánlott fel Barack Obama az új amerikai kormányban.
   
A volt amerikai elnök, Bill Clinton és felesége, Hillary Clinton 109 millió dollár jövedelmet jelentett be korábban arról a nyolc évről, amely Bill Clinton 2001. januárban befejeződött elnöksége óta eltelt. A pénz túlnyomórészt Bill Clinton fizetett beszédeiből, előadásaiból származott. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?