Már több mint kilencezren haltak meg a kelet-ukrajnai konfliktusban

Genf |

<p>A kelet-ukrajnai konfliktus eddigi 21 hónapja alatt 9098 ember vesztette életét, és mintegy 21 ezer sebesült meg a harcok következtében - közölte szerdán az ENSZ emberi jogi főbiztossága.</p>

Ebbe beleértendők mind a harcokban elesettek, mind a polgári lakosság körében szedett áldozatok.   

A világszervezet legfrissebb összesítéséből kiderül: miután az egymással szemben álló felek augusztusban megállapodtak abban, hogy "most már tényleg" tiszteletben fogják tartani a korábban elhatározott tűzszünetet, majd valóban kivonták a nehézfegyvereket a front közeléből, szórványossá váltak az összecsapások, és jelentősen csökkent azok intenzitása. Így augusztus 16. és november 15. között már "csak" 47 civil vesztette életét, és 131 sebesült meg a kelet-ukrajnai konfliktus következtében.

Az ENSZ emberi jogi tanácsa - ugyanezen a napon közzétett jelentésében - mindazonáltal megállapította: továbbra is fennáll az ellenségeskedések felújulásának a veszélye. Emellett a szeparatisták által ellenőrzött Donyeck és Luhanszk térségében ismét előfordultak kínzások, többeket önkényesen megfosztottak szabadságuktól, illetve egyeseket kényszermunkára vittek, valamint gyilkosságokat is elkövettek.

A konfliktusövezet mintegy 3 millió lakosa rendkívüli nehézségekkel néz szembe - olvasható az ENSZ emberi jogi tanácsának a jelentésében. Különösen rossz az orvosi ellátás, és szinte lehetetlen kárpótlást kapni a harcokban elpusztított javakért. Különösen súlyos a tűzszüneti vonal mentén élő, mintegy 800 ezer ember helyzete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?