Már nem jár különleges bánásmód a kubai emigránsoknak

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök csütörtökön az esti órákban bejelentette, azonnali hatállyal véget vet annak az évtizedek óta érvényben lévő gyakorlatnak, amely szerint az Egyesült Államok partjait elérő kubai illegális emigránsok tartózkodási engedélyt kapnak az országban.</p>

A döntésre két esztendővel Washington és Havanna látványos közeledése után került sor, és az első kommentárok szerint a távozó amerikai elnök ezzel tovább akarja javítani az amerikai-kubai kapcsolatokat. Ezt a folyamatot Donald Trump megválasztott elnök a kampányában elmondottak szerint fenntartásokkal kezeli.

"Ma az Egyesült Államok fontos szakaszhoz érkezett a Kubához fűződő kapcsolatok normalizálásában" - állapította meg Obama elnök a döntést bejelentő közleményében. Majd hangsúlyozza: a politikát, amelyet "száraz láb, nedves láb" néven ismerünk, húsz évvel ezelőtt, egészen más körülmények között vezették be. Ezzel a lépéssel - jelezte Obama - a kubai emigránsokat is immár ugyanolyan elbírálásban részesítik, mint a más államokból érkező bevándorlókat. Ez pedig azt jelenti - tette hozzá, hogy azokat a kubaiakat, akik megpróbálnak illegálisan belépni az Egyesült Államok területére, és nem felelnek meg a humanitárius segítséghez szükséges követelményeknek, kiutasítják majd az Egyesült Államokból.

Havanna még csütörtökön este közleményben válaszolt az amerikai elnök döntésére és azt "fontosnak" nevezte. A kubaiak jelezték egyúttal, hogy ugyanúgy visszafogadják az amerikai területről kiutasított kubaiakat, mint ahogyan eddig is visszafogadták a tengerből kimentett menekülőket.     A kubai közleményből kiderült, hogy a döntésről már egy esztendeje tárgyalt Washington és Havanna. Jeh Johnson amerikai belbiztonsági miniszter egy csütörtök esti telefonos sajtókonferencián a tárgyalások kényes mivoltával magyarázta a titokban tartott tárgyalásokat és a meglepetésszerű bejelentést. "Nem akartuk, hogy tömeges kivándorlás kezdődjék Kubából" - érvelt az amerikai politikus.

A most eltörölt törvény 1966-ban lépett életbe, és az Egyesült Államokba érkező kubai menekülteknek azonnali ellátást biztosított, és lehetőséget arra, hogy egy év után a menekültek tartózkodási engedélyt is kaphassanak. 1994-ben azonban a két ország menekültügyi megállapodást kötött, amelynek értelmében az Egyesült Államok évente húszezer vízumot ad ki kubaiaknak, ám a tengeren elfogott menekülteket visszaküldi Kubába. Innen ered a bevándorlási politika "száraz láb, nedves láb" elnevezése is. A szárazföldön, száraz lábbal érkezők ugyanis maradhattak Amerikában, a tengeren keresztül bejutni próbálóknak viszont vissza kellett térniük szülőföldjükre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?