Már nem az ANO a legnépszerűbb politikai párt Csehországban

Andrej Babiš

Az Andrej Babiš kormányfő vezette centrista ANO mozgalom több év után elveszítette vezető pozícióját a cseh politikai pártok között – derül ki a Median ügynökség országos felmérésének kedden nyilvánosságra hozott eredményéből.

Eszerint amennyiben március közepén parlamenti választást tartottak volna Csehországban, azt a Cseh Kalózpárt, valamint a Polgármesterek és Függetlenek Párt (Piráti-STAN) választási koalíció nyerte volna 27,5 százalékkal. Az ANO, amely az őszi parlamenti választáson is egyedül kíván indulni, a második lett volna 24,5 százalékkal - A harmadik helyet a Polgári Demokratikus Párt (ODS), a Néppárt (KDU-ČSL) és a TOP 09 párt Együtt (Spolu) nevű választási koalíciója foglalja el 17,5 százalékos támogatottsággal, legalábbis a felmérés szerint.

Korábban a Kantar CZ ügynökség felmérése hozott hasonló eredményt.

A Kantar szerint a Kalózpárt-STAN koalíció támogatottsága februárban 34 százalék, míg a második helyen az ANO végzett volna 22 százalékkal. A harmadik helyen lévő Együtt koalíció februárban 18,5 százalékos támogatottságot élvezett.

A kormányzó ANO mozgalom 2014 nyarától uralta töretlenül a pártok népszerűségi listáját Csehországban. Egy éve, 2020 kezdetén, az ANO még 30-32 százalékon volt, de a koronavírus-járvány kezelésének vitatott társadalmi megítélése a jelek szerint megingatta az mozgalomba vetett bizalmat, és segítette az ellenzék, elsősorban a Cseh Kalózpárt megerősödését. Az ANO koalíciós partnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) támogatottsága az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb környékén mozog.

Csehországban október 8-án és 9-én tartják az újabb képviselőházi választást. A parlamenti alsóháznak 200 tagja van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?