Már Moszkva szerint is közel száz orosz katona halt meg a makijivkai légicsapásban

ukrán válság k

Az újévi ukrán rakétacsapásban Makijivkában életüket vesztett orosz katonák száma 89-re nőtt, a HIMARS sorozatvető pedig, amelyből a rakétákat kilőtték, megsemmisült a megtorló csapásban – közölte szerdán Szergej Szevrjukov altábornagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnöksége vezetőjének első helyettese.

 Korábban 63 orosz katona haláláról számolt be a hivatalos orosz tájékoztatás.

Szevrjukov szerint az ukrán tüzérség január 1-jén, moszkvai idő szerint 0 óra 1 perckor hat HIMARS-rakétát lőtt ki egy orosz katonai egység ideiglenes telepítési pontjára Makijivka falu közelében. A rakéták közül kettőt elfogott a légvédelem, másik négy pedig eltalált egy épületet, amelyben orosz katonákat szállásoltak el, beomlasztva a tetőszerkezetet.

A tábornok szerint közvetlenül a csapást követően az egység tisztjei és más egységek katonái mindent megtettek az áldozatok megmentése érdekében, elsősegélyben részesítve és kórházba szállítva őket.

„Sajnos, a vasbetonszerkezetek törmelékének eltávolítása során életüket vesztő bajtársaink száma 89-re nő” – mondta.

A tragédia fő oka a védelmi minisztérium szerint az volt, hogy a személyi állomány körében a tilalom ellenére is tömeges volt a mobiltelefonhasználat, ami az ukrán fél számára lehetővé tette, hogy bemérje a katonák tartózkodási helyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?