Már egyeztet az MSZP és az SZDSZ

Budapest |

<p>Megkezdődött az MSZP és az SZDSZ egyeztetése csütörtök délelőtt Budapesten, a Képviselői Irodaházban. Az MSZP tárgyalódelegációját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke vezeti, tagja Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke, illetve Szekeres Imre és Juhász Ferenc elnökhelyettes. Az SZDSZ részéről Fodor Gábor pártelnök mellett Kóka János frakcióvezető, Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor ügyvivő vesz részt a tárgyaláson. Az MSZP elnöksége kedden úgy döntött, hogy szükségesnek tartja a szabad demokratákkal való tárgyalásokat, hogy a társadalmi támogatottság mellett parlamenti többséget is szerezzen a Megegyezés című programhoz.</p>

 A testület arra adott mandátumot a szocialista delegációnak, hogy egy közösen vállalható programról és az együttműködés formájáról tárgyaljon a liberális párttal.
Az SZDSZ viszont többször is kinyilvánította, hogy a Megegyezés című programról nem tárgyal. Gusztos Péter szerdán azt a "pótcselekvés, a lassú agónia politikai programjának" nevezte, és ismételten a szakértői kormány létrehozását szorgalmazta.
Horn Gábor arról beszélt, hogy az SZDSZ sohasem mondta, hogy nem akar tartalmi kérdésekről tárgyalni, csak a Megegyezés címet viselő programot tartja alkalmatlan arra, hogy kiindulópontja legyen bármilyen új megoldásnak.
Az ügyvivő leszögezte: nem kívánnak beleszólni abba, ki áll a kormány élén. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?