Már 582 ezer rohingja menekült Mianmarból Bangladesbe

Genf |

<p>Már 582 ezerre emelkedett augusztus 25. óta azoknak a rohingja muszlimoknak a száma, akik az üldöztetés miatt elhagyták Mianmart,&nbsp;&nbsp;és a szomszédos Bangladesbe menekültek - jelentette be kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).</p>

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy újabb 45 ezerrel növekedett a rohingja menekültek száma a múlt hét vége óta, amikor még 537 ezer menekültet tartottak számon. Az újonnan érkezettek közül többen arról számoltak be, hogy eleinte még az őket érő fenyegetések ellenére is mianmari otthonaikban akartak maradni, de végül mégis menekülni kényszerültek, amikor felgyújtották a falvaikat.

Andrej Mahecic, az UNHCR szóvivője elmondta azt is: jelenleg mintegy 15 ezren vesztegelnek a határ közelében a bangladesi oldalon. Az UNHCR arra kéri a bangladesi hatóságokat, hogy gyorsítsák fel ezeknek a menekülteknek az ellenőrzését, és mielőbb engedjék őket tovább az ország belsejébe, ahol nagyobb biztonságban és jobb körülmények között lehetnek.

Hozzátette: nagyon aggasztónak tartják a humanitárius körülményeket Bangladesben

A buddhista többségű Mianmarból augusztus végén kezdtek tömegesen menekülni a rohingja kisebbség tagjai, miután a rohingja felkelők összehangolt támadására válaszul a mianmari hadsereg "tisztogató akcióba" kezdett Arakán államban, ahol mintegy egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, mivel a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem hajlandó adni nekik. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint Arakánban az etnikai tisztogatás iskolapéldája zajlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?