Mandelát méltatta születésnapi üzenetében Obama

Washington |

<p>Meleg hangú üzenetben köszöntötte Barack Obama amerikai elnök a Nobel-békedíjas Nelson Mandelát, az apartheid elleni harc jelenleg kórházban fekvő hősét 95. születésnapján.<br />&nbsp;</p>

Obama, az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke kiemelte, hogy Mandela "megmutatta népének és a világnak az igazság, az egyenlőség és a szabadság útját", példát mutatott bátorságból, jóságból és szerénységből is. Mandela, aki korábban dél-afrikai államfő is volt, több mint egy hónapja kórházban fekszik súlyos betegen.
   
Emiatt Obama, aki a múlt hónap végén Dél-Afrikában járt, nem tudott találkozni a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi példaképévé vált Mandelával.
   
Az üzenetben - amelyet felesége, Michelle Obama nevében is írt - az amerikai elnök leszögezte, hogy születésnapján jókívánságaikat küldik Mandelának, és imádkoznak érte.
   
Kiemelte, hogy az említett látogatás során nagy hatást tett rájuk annak a börtöncellának a felkeresése, amelyben Mandela a dél-afrikai apartheid idején 18 éven át raboskodott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?