Május 1. - Mesterházy: le kell váltani Orbán Viktor rendszerét

Budapest |

<p>Mesterházy Attila szerint reménytelenség, kilátástalanság és kormányzóképtelenség jellemzi a kabinet majdnem egyéves tevékenységét. Az MSZP elnöke vasárnap pártja városligeti majálisán arról is beszélt: a demokraták összefogásával le kell váltani "Orbán Viktor rendszerét".</p>

A végig szakadó esőben tartott rendezvényen Mesterházy Attila mintegy kétezer ember előtt kifejtette: a baloldal egy évvel ezelőtt a gazdasági válság viharait elviselni képes, demokratikus országot adott át a választás győzteseinek. "Magyarország nemzetközi tekintélye szilárd, gazdasága stabil volt. Ma viszont az ország forrong, hetente ezrek tüntetnek a sajtószabadságért, a nyugdíjakért, az évszázados szakszervezeti jogokért" - mondta.
A pártelnök szerint a "fülkeforradalomnak" több millió vesztese és csak néhány tízezer nyertese van. Kiemelte, hogy a kormányváltás után fideszes nyilatkozatok miatt "összeomlott a forint", folyamatosan csökken a munkahelyek száma, a költségvetési hiány az első negyedévben meghaladta az egész évre tervezettet, az igazságtalan adórendszer miatt százezrek jövedelme lett kevesebb, az újabb megszorítások pedig tovább növelik a társadalmi különbségeket, mert a kormány "azoktól vesz el, akiktől alig van mit".
Mesterházy Attila kijelentette: a kormány alkut kötött a munkáltatókkal a dolgozók jogfosztására, és megrövidíti a munkanélküli ellátásokat, a szocialisták azonban nem fogják hagyni, hogy Magyarország "Európa szegényháza legyen".
Beszélt arról is, hogy a kormánytöbbség "alkotmányos puccsal kivégezte a harmadik köztársaságot", mert az útjában állt. Ami pedig "a pártalkotmányból kimaradt, kétharmados diktátumokkal kényszerítik az országra" - mondta, hozzátéve: a sarkalatos törvények sem lesznek jobbak, igazságosabbak és demokratikusabbak az új alaptörvénynél.
"Bátran kimondhatjuk: ma az erőszakos politika kormányon, a hazafiak demokratikus többsége pedig ellenzékben van. (...) Orbán Viktor világa a hazugság, az önkény és a megszegett ígéretek világa" - fogalmazott az MSZP elnöke.
Hozzátette: tudja, hogy az elmúlt évek hibái és tévedései miatt sokan nem akarnak együttműködni a szocialistákkal, de az ellenzéki együttműködésnek nincs alternatívája, ezért nekik azt kell keresniük, hogy mi a közös a demokratákban, akik szemben állnak a kormánnyal, és egyetértenek abban, hogy le kell váltani "Orbán Viktor rendszerét".
"El fog jönni a nap, amikor Schmitt Pál, Orbán Viktor, Lázár János, Navracsics Tibor és a többiek a szégyentől és a megvetéstől sújtva fognak vereséget szenvedni a demokratikus többségtől. Az elmúlt egy év tetteit egyetlen demokratikus gondolkodású ember sem bocsáthatja meg" - jelentette ki Mesterházy Attila, aki azt is mondta, a győzelemhez száműzni kell politikájukból a hazugságot, az ígérgetést, és meg kell szerezniük a választók támogatását az országban szükséges változtatásokhoz.
A pártelnök beszédében emellett ismét hitet tett a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaéléssel gyanúsított Gyurcsány Ferenc ártatlansága mellett.
Az MSZP majálisán beszédet mondott Tétényi Éva független esztergomi polgármester is. Arról beszélt: megválasztása példázza, hogy az ellenzéki összefogás sikeres lehet a "kétharmados erőpolitikával" szemben, ezért keresi a szocialistákkal, az LMP-vel és a Jobbikkal is a közös nevezőt egyes ügyekben.
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja bejelentette: a szocialisták tavaly novemberben indított "Hallasd a hangod!" elnevezésű petícióját 372 ezren írták alá. Több szónokhoz hasonlóan emlékeztetett arra, hogy a munka ünnepe egyben uniós csatlakozásunk évfordulója, és az idén anyák napja is. De - folytatta - idén május elseje, a húsvét utáni első vasárnap az irgalmasság napja is. "Üzenjük a Fidesznek, hogy a Teremtő irgalmazzon neki, mert mi nem fogunk (...) és a legközelebbi választáson győzni fogunk" - fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?