Magyarországot is megfenyegette az Iszlám Állam

<p>A terrorszervezet a közösségi médián keresztül azt tudatta az Egyesült Államokkal és egy sor európai országgal, hogy Brüsszel csupán a kezdet volt, és újabb merényletek várhatók &ndash; írja a Washington Timesra hivatkozva az&nbsp;<a href="http://www.origo.hu/nagyvilag/20160330-magyarorszagot-is-megfenyegette-…;

A cikk szerint a kilátásba helyezett lépések egészen odáig mennek, hogy az elfogott nőket potom áron eladják rabszolgának, a kezükre került gyerekeket pedig janicsárként nevelik, hogy azután egykori hazájuk ellen forduljanak.

Az Iszlám Állam sajtócégének felhívása úgy fogalmaz: ma Brüsszel, holnap Portugália és Magyarország is lehet célpont. Egy szakértő szerint utóbbi két államot azért említették, hogy nyomatékosítsák: egyetlen európai ország vagy főváros sincs biztonságban az ISIS támadásaitól – olvasható a Klubrádió honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?