Magyarországon állítanának szobrot Baťának

Martfű |

<p>Új köztéri szoborral állít méltó emléket a cipőgyár- és egyben városalapító cseh Jan Antonín Baťának Martfű önkormányzata.</p>

Kiss Edit, a település független polgármestere hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy az alkotás leleplezését az idénre tervezik. "Múltunk ápolásáért mindannyian felelősséggel tartozunk, így kötelességünk megőrizni az emlékét annak az üzletembernek, aki a város létrejöttében elévülhetetlen érdemet szerzett" - indokolta a döntést a képviselők véleményét tolmácsoló polgármester.

Tájékoztatása szerint a testület vállalta, hogy a település idei költségvetésében erre a célra tízmillió forintot különít el. A szoborállítás költségeinek jelentős részét azonban nem önkormányzati forrásból, hanem pályázat útján, Baťa leszármazottainak segítségével és az itt élők összefogásával szeretnék összegyűjteni.

Az új köztéri szobor a Baťa-téren, a volt KRESZ-park területén kap majd helyet. Felkérésre Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész már elkészítette a látványtervet, amelyen Jan Antonín Baťa a leendő cipőgyárat bemutató makettel látható. A szobor alapzata kőből, az épületterv vörös gránitból, a gyárlapító 2,2 méteres öltönyös alakja pedig bronzból készül.

A cseh Baťa cég az építőanyagok meglétét, a közúti, vasúti és vízi közlekedés kedvező adottságait szem előtt tartva 1940 augusztusában vásárolt földet Martfűn. A rákövetkező évben elinduló építkezés alapköve szó szerint és képletesen is egy hatalmas építkezés fundamentuma lett: az egész világra kiterjedő, zlini központú konszern kétemeletes gyárépülete 1943 közepére lett kész.

Az új gyárteleppel kapcsolatban a tulajdonos nagyszabású tervet dolgozott ki. A gyár melletti partszakaszon hajókikötőt és repülőgép-leszállópályát tervezett a személy- és postaforgalom számára. A II. világháború forgataga ugyan elsöpörte a tervek egy részét, de a Cikta Rt. és jogutódja, a Tisza Cipőgyár hosszú évtizedekig meghatározó szerepet töltött be Martfű és a környező települések életében is.

A Tisza Cipőgyár 1991-ben részvénytársasággá alakult, majd újabbnál újabb változásokon ment keresztül. Néhány évvel később megjelentek mellette a különféle szolgáltatató és termelő üzemek is. A cipőgyártás tradícióját ma is őrzi a Tisza Ipartelep, de az üzemekben működő új gépek már nem csak cipőt készítenek. Az egykori dolgozók számára épített korszerű otthonok ma is állnak, a Baťa-lakótelep 1999-től az Európai Örökség része.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?