Magyarországi megemlékezések Nagy Imréről és mártírtársairól

Budapest |

<p>Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg 1989-es újratemetésük évfordulóján, csütörtökön országszerte; a budapesti Vértanúk terén és az Új köztemetőben koszorúzással és néma főhajtással rótták le kegyeletüket az emlékezők.</p>

A Parlament épülete melletti Vértanúk terén, a mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
A katonai tiszteletadás mellett tartott megemlékezésen a közjogi méltóságok mellett koszorút helyezett el a diplomáciai testület több képviselője, Wellmann György, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője, Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája. Tisztelegtek a mártírok emléke előtt a Nagy Imre nevét viselő alapítvány és társaság, valamint az 56-os civil szervezetek képviselői is.
Jánosi Katalin a csendes megemlékezés után újságírók előtt arról beszélt, hogy nagyon nehéz feldolgozni a több mint fél évszázada történteket, elfelejteni pedig soha nem lehet.
A mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének évfordulóján a Vértanúk terén szabadtéri filmvetítésekkel várták a megemlékezőket; a programban szerepelt Bereményi Géza Szabadság tér 56 című filmje is.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés korelnöke csütörtökön koszorút helyezett el a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában, Nagy Imre sírjánál.
A sírnál csütörtökön a Magyar Demokratikus Charta mintegy tucatnyi képviselője is lerótta kegyeletét és elhelyezte az emlékezés virágait.
Megemlékezést tartanak az évfordulón számos más településen, így Szegeden, Debrecenben és Győrben is.
A Nagy Imre-perben elítélték és 1958. június 16-án kivégezték a néhai miniszterelnökön kívül Gimes Miklós újságírót és Maléter Pál honvédelmi minisztert. A vád egyebek mellett a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés volt. Szilágyi Józsefet, Nagy Imre miniszterelnöki titkárságvezetőjét egy külön perben ítélték halálra, és 1958 áprilisában kivégezték. A perben vádlott volt Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere is, aki a börtönben, miután éhségsztrájkba kezdett, máig tisztázatlan körülmények között halt meg 1957 decemberében. 
A Nagy Imre-per áldozatait 1989. június 16-án újratemették, a budapesti Hősök terén tartott megemlékezés után a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában helyezték őket örök nyugalomra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?