Magyarország: kisebbségek parlamenti képviselete leghamarabb 2014-től

Budapest |

<p>Legkorábban 2014-től lehet parlamenti képviselete a hazai kisebbségeknek - jelentette ki Szili Katalin a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fórumának ügyvezető elnöke, a fórum keddi ülése után, amelyen a magyarországi kisebbségeknek anyagi helyzetéről és a 2011-es népszámlálásról is tárgyaltak.</p>

A tanácskozáson - amelyen Katona Béla, az Országgyűlés elnöke is részt vett - elfogadtak egy határozattervezetet, amely alapján 2012. december 31-ig a magyar kormány a parlament elé terjesztheti azt a törvényjavaslatot, ami tartalmazza a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletét.
    Szili Katalin elmondta még, hogy a határozattervezet tartalmazza azokat a kereteket, amelyek alapján a kormány javaslatát megteheti. Elindulhat egy olyan munka, amelynek eredményeként a 2014-es választásokon már lehet parlamenti képviselete a kisebbségeknek - mondta Szili Katalin. Hangsúlyozta, hogy összetett kérdésről van szó, amely összefügg a parlamenti képviselők számának már többször javasolt csökkentésével, és emlékeztetett rá, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldatlansága miatt 1992 óta tart a mulasztásos alkotmánysértés.
    Az Országgyűlésnek december 15-ig kell majd foglalkoznia a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Fórumának működéséről szóló határozattervezettel. Szili Katalin szerint a fórum a kisebbségek parlamenti képviseletének legkorábbi megoldásáig, 2014-ig működhet majd.
    A 2010-es költségvetéssel kapcsolatban a fórumon egyetértés mutatkozott abban, hogy jövőre "semmilyen csorbát nem szenvedhet a kisebbségi média, a sajtóorgánumok támogatása" - mondta az Országgyűlés volt elnöke, hozzátéve, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága havonta fogja átutalni a szükséges pénzösszegeket.
    A fórumon résztvevő országos kisebbségi önkormányzatok elnökeinek állásfoglalása szerint a Magyar Televízió kisebbségi műsorainak változatlan formában kell megmaradniuk a jövőben. Ez "alapkövetelmény, kötelező feladat" - jelentette ki Szili Katalin.
    A 2011-es népszámlálással kapcsolatban elmondta, hogy a fórum ragaszkodna ahhoz, hogy az összehasonlítható legyen a 2001-es, előző népszámlálás adataival, és ezért a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdést is tartalmaznia kell.
    Végül elmondta, hogy hamarosan létrejöhet a Nemzeti kulturális Alapon belüli Kisebbségi Kollégium.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?