Magyarország addig folytatja ukrajnai humanitárius akcióját, amíg szükséges

ukrán válság k
Budapest |

Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik jelenleg a háború sújtotta Ukrajna megsegítése érdekében, és ez egészen addig folytatódni fog, amíg szükség van rá – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló felszólalására reagálva kiemelte, hogy a kormány már a fegyveres konfliktus kirobbanását követően világossá tette az álláspontját: „elítéljük az Ukrajnát ért orosz katonai agressziót, kiálltunk és ki is állunk Ukrajna mellett, minden létező segítséget megadunk azoknak az embereknek, akiknek a háború elől kell menekülniük”.

Emlékeztetett rá, hogy eddig mintegy 740 ezer menekült érkezett Magyarországra Ukrajna irányából közvetve vagy közvetlenül, és a hatóságok mindegyikükről gondoskodtak, a hosszabb távon is maradni szándékozókat pedig a munkavállalásban is segítik, gyermekeiket beiskolázzák. „Ez erkölcsi és jogi kötelességünk” – fogalmazott.

Aláhúzta, hogy már elérte a 2000 tonnát az Ukrajnába szállított humanitárius adományok mennyisége, és az akció folytatódni fog, amíg arra szükség van.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a kormány nemrég öt elemből álló, összesen 37 millió euró értékű támogatási csomagot ajánlott fel az ukrajnai humanitárius helyzet javítása érdekében.

Ennek keretében Magyarország egyebek mellett részt vesz egy, az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen azonosított iskola újjáépítésében az ukrajnai Borogyankától mintegy tíz kilométerre, amennyiben jóváhagyják az ukrán hatóságok. Valamint a biztonsági helyzet javulásától függően hamarosan megkezdik 44, Csernyihiv megyei kórházakban ápolt kiskorú speciális ellátását a Heim Pál Gyermekkórházban, de az indulás egyelőre késik a légitámadások miatt – tudatta.

Tájékoztatása szerint emellett sebesült ukrán katonákat fognak gyógykezelni felső létszámkorlát nélkül Magyarországon, amint azt az ukrán hatóságok kérni fogják. Továbbá megkezdték a mobilotthonok kárpátaljai kiszállításának előkészületeit a belső menekültek számára, illetve szeptembertől ezer felsőoktatási ösztöndíjas helyet ajánlottak fel ukrán diákok számára, és a jelentkezési határidőt kitolták, hogy a most érettségiző tanulók is részt vehessenek a programban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?