Magyar pártok nyilatkozattervezete a szlovák-magyar viszonyról

Budapest |

<p>A Fidesz és a KDNP nyitott a tartalmi változtatásokra a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló, általuk benyújtott politikai nyilatkozattervezet ügyében – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a magyar-szlovák kormányfői találkozó kapcsán hétfőn összehívott ötpárti egyeztetés után.</p>

A Fidesz és a KDNP nyitott arra, hogy a nyilatkozattervezet szövegén olyan tartalmi változtatásokat hajtsanak végre, amelyek konszenzusos elfogadást tesznek lehetővé – mondta Navracsics Tibor. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke közölte: azért tartja fontosnak a politikai nyilatkozat elfogadását, mert szerinte a két miniszterelnök szombati közös nyilatkozatából számos nagyon fontos kérdés, így a Dunaszerdahelyen történtek és a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának ügye kimaradt. 
 
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ismét javasolta az MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek, hogy hívják fel az európai szocialisták figyelmét arra, hogy a szlovák kormányzó pártnak milyen koalíciós partnere van.

A miniszterelnök a szerdai kormányülésen az illetékes minisztereknek kiosztja a feladatokat, hogy indítsák el a jogszabályalkotást a szlovák kormányfőnek szombaton átadott hatpontos magyar javaslatról. Ezt Gyurcsány Ferenc kormányfő jelentette be az általa kezdeményezett ötpárti találkozó után hétfőn a Parlamentben.

Gyurcsány Ferenc levelében azt ígéri Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány harminc napon belül kidolgozza a szükséges lépéseket. Magyarország akkor is kivitelezi a hatpontos javaslatcsomagból adódó feladatokat, ha Szlovákai nem teszi ugyanezt – közölte a kormányfő. A kormányfő elmondta: az ötpárti találkozó megmutatta, hogy a magyar-szlovák találkozó után is sikerült megőrizni az alapvető politikai konszenzust a legfontosabb kérdésekben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?