Magyar és szlovák rendőrök ellenőriznek Borsodban

Miskolc |

<p>Közös közúti ellenőrzést tartanak magyar és szlovák rendőrök a schengeni csatlakozás óta szabadon átjárható magyar-szlovák államhatár közelében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a keddi akciót a kiugróan sok közlekedési szabálytalanság indokolja - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.</p>

Öt nappal ezelőtt, múlt csütörtökön volt az első ilyen közös magyar-szlovák akció Borsodban, az eredmények és az igen sok szabálytalanság miatt a 3-as számú főút megyei szakaszán kedd délelőtt 10 órától este 6 óráig ismét közösen ellenőrzik a közlekedőket - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
    Kitért arra, hogy a múlt heti akció keretében 69 autós - 58 külföldi és 11 magyar állampolgár - ellen szabtak ki helyszíni bírságot, nekik összességében 1 millió 315 ezer forintot kellett kifizetniük. A rendőrség öt esetben tett feljelentést. A sebességhatárt a leginkább szlovák rendszámú személyautók sértették meg, akadt közöttük olyan, amelynek vezetője a megengedett óránkénti 110 kilométeres sebesség helyett 159 kilométerrel száguldott.
    A szóvivő elmondta: a külföldi állampolgárok nem vették rossznéven az ellenőrzést, nem éltek panasszal, alapvetően csak az volt más számukra, hogy nem helyben fizették a büntetést, hanem postára kellett menniük a megkapott csekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?