Maffiatanyára látogatott Ferenc pápa

Róma |

<p>&nbsp;Ismét elítélte a maffiát Ferenc pápa, aki szombaton az &#39;ndrangheta nevű szervezett bűnözői csoport fellegvárának számító Calabriában tett egynapos látogatást.</p>

 A katolikus egyházfő Castrovillariban meglátogatott egy börtönt, ahol kétszáz elítélttel beszélgetett, köztük külön találkozott egy, a maffia által meggyilkolt hároméves gyerek apjával. A Vatikán szóvivője szerint a "rendkívül érzelemdús" találkozón a pápa vigasztalta a szülőt és elítélte a gyermekek elleni erőszakot.
   

A hároméves fiúra januárban gyújtottak rá egy autót, amelyben nagyapjával és egy marokkói nővel utazott. A hatóságok gyanúja szerint a gyermek maffialeszámolás áldozata lett, mivel mindkét szülője drogcsempészet miatt ül börtönben. Az eset nagy felháborodást keltett Olaszországban, de márciusban egy újabb, szintén hároméves gyermek halt meg egy hasonló leszámolásban.
   

A többi elítéltet Ferenc pápa arra buzdította, hogy keressék a teljes feloldozást bűneik alól, és új emberként hagyják el a börtönt.
   

Az egyházfő a calabriai látogatáson szegényekkel és kábítószerfüggőkkel ebédelt, Cassano allo Ionioban pedig a régió problémáiról, köztük a fiatalok nagy munkanélküliségéről és szervezett bűnözésről beszélgetett ottani papokkal.
   

A calabriai 'ndrangheta Olaszország egyik legkiterjedtebb bűnszervezete, a nagyrészt drogcsempészetből, kisebb részt a helyi vállalkozók sanyargatásából élő csoport éves forgalmát egyesek 70 milliárd euróra (az olasz GDP 3,5 százalékára) teszik.
   

Ferenc pápa korábban már többször felszólalt a maffia ellen. Jelentések szerint az antipátia kölcsönös a két fél között, ugyanis az olasz média korábban arról számolt be, hogy a pápa az 'ndrangheta célkeresztjébe került. Ennek oka, hogy Ferenc pápa átláthatóbbá akarja tenni a Vatikánt, ezzel viszont feldühítette a gengsztereket, akik a gyanú szerint korrupt főpapokkal állnak üzleti kapcsolatban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?