Madárinfluenza – Továbbra is rejtély a H7N9 terjedése

Peking |

<p>A madárinfluenza H7N9-es típusú vírusával fertőzötteknek körülbelül 40 százaléka nem érintkezett szárnyasokkal, illetve nem járt olyan környezetben, ahol madarakkal találkozhatott volna - közölte egy járványkutató főorvos kijelentése nyomán a kínai média csütörtökön.</p>

 A szakemberek a jelenséget, illetve a vírus terjedésének módját még mindig rejtélyként kezelik. Ugyanakkor a kínai illetékesek és a WHO képviselői egybehangzóan azt állítják, nincs bizonyítékuk arra, hogy a vírus emberről emberre terjedne.

     A madárinfluenzával kapcsolatos központi rendelkezéseket kiadó egészségügyi főhatóság illetékese mindazonáltal elismerte, különleges körülmények között elképzelhető, hogy emberek egymást fertőzzék meg. De az ilyen esetek előfordulása rendkívül szórványos lehet - tette hozzá.     Ezzel kapcsolatban vizsgálják például a H7N9  első hivatalosan bejelentett  áldozatának a családját, mivel az elhalálozott  87 éves sanghaji férfi idősebb fia szintén a fertőzöttek között van.       A vírus terjedése továbbra is a keleti országrészben jellemző, de a Jangce folyó deltájának térségét elhagyva, immár a fővárosban és Közép-Kínában is megjelent a H7N9 vírus.     Kínában a legfrissebb jelentések szerint eddig 87 fertőzést regisztráltak, 17 esetben a betegség halállal végződött. A H7N9 ellen  nincs oltóanyag, kifejlesztése folyamatban van.     Korábbi jelentések szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) külföldi szakértőkből álló csoportot küld egyhetes tényfeltáró körútra Kínába. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?