Macron már Le Pen előtt

Párizs.

Párizs. A függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter egy újabb felmérés szerint is átvette a vezetést Marine le Pentől, a radikális jobboldalinak tartott Nemzeti Front elnökétől a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójában – derült ki a Harris Interactive felméréséből. A Harris Interactive-nál a centrista jelölt az elmúlt két hétben hat százalékpontot javított és jelenleg 26%-on áll, míg Marine Le Pen támogatottsága nem változott, és továbbra is 25%-os. A 2. fordulóban Emmanuel Macron 65 százalékkal biztos győzelmet aratna a 35%-ot elérő Le Pen felett, ha most tartanák a választást. Macron öt százalékpontot javított, Le Pen pedig ugyanennyit rontott az elmúlt két hétben.

Harmadik helyen a családtagjai feltételezett fiktív parlamenti foglalkoztatásával megvádolt Francois Fillon konzervatív jelölt áll 20 százalékkal, ami egy ponttal kevesebb, mint két hete. Benoit Hamon szocialista jelölt 13, míg a baloldali radikális Jean-Luc Mélenchon 12%-on áll, mindketten egy százalékpontot rontottak az előző felmérés óta. A megkérdezetteknek a választáskor 63 százalékban a jelölt programja számít, 57% számára fontos, hogy a jelölt képes új elképzeléseket bemutatni, 54 százalék a jelölt becsületességét emelte ki. A franciák 82%-a állítja azt, hogy nagyon érdekli az elnökválasztás. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?