Macron átvette az elnöki hatalmat

Párizs |

<p>Emmanuel Macron megválasztott francia államfő vasárnap délelőtt ünnepélyesen átvette az elnöki hatalmat Francois Hollande távozó államfőtől.</p>

A szigorú protokoll szabályoknak megfelelően az Elysée-palota lépcsőjén Francois Hollande fogadta a gépkocsin érkező Emmanuel Macront, aki kamerák kereszttűzében vörös szőnyegen vonult át az elnöki hivatal díszudvarán.

Franciaország búcsúzó és érkező elnöke hosszan kezet rázott, majd egyórás megbeszélésre félrevonultak az elnöki irodába. Ennek során Hollande egyebek mellett a francia nukleáris erő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódának.

Minden idők legfiatalabb francia köztársasági elnöke, a 39 éves Emmnanuel Macron az egyeztetés után kikísérte elődjét, aki gépkocsin hagyta el az  Elysée-palotát, s az őt öt évvel ezelőtt jelölő Szocialista Párt székházába hajtott.

Ezt követően Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke a díszteremben ünnepélyesen beiktatta hivatalába Macront, aki megkapta a Becsületrend legmagasabb fokozatát, a Nagy Keresztet. Az ünnepségen az új államfő felesége, a levendulakék kosztümben érkező Brigitte Macron férje mellett kiemelt helyen tűnt fel, amely hírmagyarázók szerint új, meghatározó szerepet jelez előre az elnök feleségének az Elysée-palotában.

A zászlófelvonással befejeződött ceremónia végén huszonegy ágyúlövés jelezte, hogy Franciaország  történelmének 25., az 1958 óta tartó V. köztársaságnak pedig a nyolcadik államfője átvette a hivatalát. 

A saját, jobb - és baloldali pártok fölé helyező mozgalmát vezető 39 éves politikust a szavazatok 66,1 százalékával május 7-án választották meg öt évre köztársasági elnöknek a 33,9 százalékot elért Marine Le Pennel szemben.  

A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette rendezett beiktatási ünnepség mintegy háromszáz vendége előtt államfőként mondott első beszédében Emmanuel Macron leszögezte, hogy "semmiben nem enged azokból az ígéretekből, amelyeket a franciáknak (a kampányban) tett", s legfőbb célja, hogy "visszaadja a franciáknak a magukba vetett bizalmat". 

 "A világnak szüksége van mindarra, amit a franciák mindig is tanítottak neki: a szabadság bátorságára, az egyenlőség igényére és a testvériség szándékára" - fogalmazott az új francia államfő.

"Franciaország évtizedek óta kételkedik önmagában: fenyegetve érzi magát a kultúrájában, a szociális modelljében, a mély meggyőződéseiben ...  Meg fogom győzni a honfitársaimat arról, hogy Franciaország hatalma nem hanyatlik, hanem egy fantasztikus újjászületésben vagyunk, mert kezünkben van minden olyan képesség, amely a XXI. század nagyhatalmait meghatározza" - mondta Emmanuel Macron.

 "A munkát liberalizáljuk, a vállalatokat támogatjuk, minden kezdeményezést ösztönzünk. Az emancipáció a kultúra és az oktatás által épül, az alkotás és az innováció lesz a tevékenységem középpontjában" - hívta fel a figyelmet az új elnök. 

"Európát, amelyre szükségünk van, újraalapítjuk és új lendületet adunk neki, mert megvéd minket és lehetővé teszi, hogy az értékeinket hirdessük a világban" -  tette hozzá.

"Folyamatosan az megbékélés és az összefogás szándéka fog vezérelni" - ígérte meg Emmanuel Macron. 

Az új elnök név szerint megemlékezett az V. köztársaság valamennyi őt megelőző államfőjéről, az alapító Charles de Gaulle tábornoktól kezdve Georges Pompidou-n, Valéry Giscard d,Estaing-en, Jacques Chiracon át Nicolas Sarkozyig és Francois Hollande-ig. 

 Az új köztársasági elnök első útja a hagyományoknak megfelelően a Diadalívhez vezetett, ahol megkoszorúzta az Ismeretlen Katona  sírját. A világ legszebb sugárútjának tartott Champs Elysées-n Emmanuel Macron nyitott tetejű gépkocsival hajtott végig, amelyből állva üdvözölte az őt ünneplő embereket, s az útvonal utolsó harmadát gyalog tette meg.

Az új államfő késő délután a párizsi Városházán tesz látogatást, ahol a párizsiakat üdvözli.

Kiszivárgott értesülések szerint Macron hétfőn nevezi ki az új miniszterelnököt, délután pedig Berlinbe látogat, ahol Angela Merkel német kancellárral folytat tárgyalásokat. A francia-német motor újraindításának szándékára utal, hogy Emmanuel Macron külügyi tanácsadójának Franciaország jelenlegi berlini nagykövetét, a 61 éves Philippe Etienne-t nevezte ki.  

A június 11-én és 18-án esedékes kétfordulós választásra kampányoló kormányának tagjait várhatóan kedden nevezi meg az új köztársasági elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?