<p>Ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg hétfőn a macedón és a szerb sajtóban arról, hogy a két ország lezárja, illetve lezárta-e határait az Afganisztánból érkező migránsok előtt; mindkét ország tagadja, hogy korlátozó intézkedéseket vezetett volna be, a görög hatóságok szerint viszont nem engedik át az afgánokat a határon.</p>
Macedónia és Szerbia tagadja, hogy lezárta volna határait a migránsok előtt
Az egyet nem értés már a hét végén megkezdődött, amikor a görög hatóságok beszámolói szerint Macedónia lezárta Görögországgal közös határát az afgán migránsok előtt, és csak irakiakat, illetve szíriaiakat engedett át. A macedón hatóságok állítólag azzal indokolták az intézkedést, hogy Szerbia ugyanezt tette. A helyszíni beszámolók szerint a lezárás miatt hétfőn több mint ötezren várakoztak a görög oldalon anélkül, hogy tudnák, tovább mehetnek-e, és ha igen, mikor.
Hétfőn reggel csaknem ötezer menekült érkezett három kompon a pireuszi kikötőbe, ők Észak-Görögországon keresztül Közép-Európa felé vennék az irányt, de egyelőre nem érkeztek meg az őket továbbszállító buszok. Helyszíni tudósítók szerint a görög rendőrség ezzel próbálja megakadályozni a még nagyobb torlódást a görög-macedón határon.
Vladimir Rebic, a szerbiai rendőrség megbízott igazgatója hétfőn azt mondta, a migránsok hétfőtől kizárólag a macedón-görög határon kiállított fényképes, lepecsételt igazolással léphetnek be Szerbiába, illetve folytathatják útjukat Nyugat-Európa felé, és csak egyetlen belépési pontot, a presevói átkelőt használhatják. A rendőrség vezetője kiemelte: Szerbia határait nem zárták le, csupán szigorítottak az ellenőrzésen.
A macedón külügyminisztérium hétfői közleménye szerint Szkopje nem akarja és nem is fogja lezárni határát a migránsok előtt, továbbra is átfogó intézkedéseket sürget a migránsválság kezelését illetően. Macedónia célja az, hogy meggátolja az illegális határátlépéseket, és bepótolja mindazt, "amit a görög szigeteken nem végeztek el".
Közös és átfogó intézkedésekre, és a balkáni útvonalon fekvő országok szorosabb együttműködésére van szükség a menekültválság megoldásához - szögezte le egyetértésben Vesna Györkös Znidar szlovén és Vlaho Orepic horvát belügyminiszter Ljubljanában hétfőn. A Delo című ljubljanai napilap hétfői számában megjelent friss felmérésből ugyanakkor az derült ki, hogy a szlovének többsége támogatja a migránsáradat megfékezését célzó politikát, és úgy vélik, hogy a macedón-görög határt teljesen le kell zárni a menekültek előtt.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök a külföldi újságíróknak adott sajtótájékoztatón hétfőn úgy vélte, a migráció megoldásághoz globális stratégia kell: egyrészt fel kell fogni, hogy ez a probléma létezik, másrészt nem szabad elfogadni a határok és a beléptető kvóták elvét. Vagy minden ország együttműködik, vagy nem jutunk előre - mondta.
Amíg az emberek ellenőrizetlenül jönnek be Európába, addig elsősorban a külső uniós határok védelmére kell koncentrálni - jelentette ki Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az ORF2 osztrák televízió Im Zentrum című politikai vitaműsorában vasárnap késő este. Hozzátette, hogy a határok védelme a szabadság és biztonság jogát biztosítja Európában.
Balog Zoltán kiemelte: a helyzet megoldását Európának közösen kell kidolgoznia, azonban ennek létrejöttéig nincsen értelme az európai menekültelosztási rendszerről beszélni. A miniszter a magyarországi kerítés építése kapcsán szükség-, valamint kényszermegoldásról beszélt, és emlékeztetett, hogy évekkel korábban már jelezték Brüsszelnek: a menekültkérdést nem tudják egyedül megoldani. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a menekültekkel szembeni eljárása során az összes európai előírásnak eleget tett.
Meglepőnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kurier című osztrák lap hétfői számának adott interjújában, hogy Ausztriában egyáltalán vitatkoznak a munkaerő és a személyek szabad áramlásáról, illetve annak a kelet-európaiakkal szembeni korlátozásáról. Hangsúlyozta: Magyarországon mindezt úgy értelmezik, hogy Ausztria igent mond a menekültekre, azonban nemet az uniós polgárokra. Szijjártó Péter Werner Muhmnak, az osztrák Munkáskamara (AK) bécsi igazgatójának korábbi javaslatára utalt, miszerint be kellene határolni és időkorláthoz kellene kötni a személyek szabad áramlását, valamint uniós szinten "be kellene húzni a vészféket" a munkaerőpiac védelme érdekében.
Szijjártó kettős mérce alkalmazásának és képmutatásnak nevezte, ha uniós szinten a külső határok védelmét szorgalmazzák, de nem tesznek semmit, azonban bírálják a magyar határbiztosítási intézkedéseket. Emlékeztetett: az osztrák kancellár korábban azt mondta, hogy a magyar eljárás a "kontinens legsötétebb korszakára" emlékezteti. A tárcavezető szerint "európai kancellár így nem viselkedhet".
Németországban az idén eddig 118 atrocitás és erőszakos támadás történt menedékkérők szállásai ellen, köztük 17 gyújtogatás - közölte a szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben. Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy 112 esetet a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények közé sorolnak.
Az embercsempészek elleni égei-tengeri NATO-bevetés előkészületei Athén szerint bonyodalmakba ütköztek, Ankara ugyanis vitatja az Európai Unióval és a NATO-val kötött megállapodásának egyik pontját, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség hajói által kimentett menekülteket visszaszállítanák Törökországba - közölte hétfőn a Ta Nea című görög lap.
A NATO égei-tengeri bevetésének célja, hogy az elkövetkező hónapokban hozzájáruljon az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megfékezéséhez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.