Ma van a rasszizmus elleni világnap

Budapest |

<p>Ma tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása,</p>

 

Az ENSZ Közgyűlésének 21. ülésszakán 1966-ban nyilvánították március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapjává. Annak a véres rendőrsortűznek az emlékére tartják évről évre, amely 1960. március 21-én dördült el a dél-afrikai Sharpeville-ben. A sortűznek 70 békés tüntető esett áldozatul.     A világnap azoknak a világszerte erősödő folyamatoknak a veszélyességére hívja fel a figyelmet, amelyek célja egyes embercsoportok társadalmi kirekesztése. A rasszizmus, a xenofóbia (idegengyűlölet), azaz minden diszkrimináció, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene.     Magyarországon a rasszista megnyilvánulások elszenvedői a leggyakrabban a cigány emberek.      A rasszizmus elleni világnapon világszerte megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak a rasszista kirekesztés és elnyomás ellen.     Magyarországon a világnap alkalmából adják át a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által 2001-ben alapított Radnóti-díjat olyan embereknek, akik eredményesen küzdenek a hátrányos megkülönböztetés ellen.     Kedden alakult meg Budapesten az az ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetek képviselőiből álló bizottság, amely az Európa Tanács Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen elnevezésű kampányát irányítja. A kampány hivatalosan a rasszizmus elleni világnapon kezdődik, a cél a fiatalok és az ifjúsági szervezetek felkészítése arra, hogy felismerjék a gyűlöletkeltő jogsértéseket és megtanulják, miként léphetnek fel ellenük.     A rasszizmus elleni világnap alkalmából csütörtökön Miskolc cigány nemzetiségi önkormányzata tanácskozással egybekötött megemlékezést tart. Budapesten a Polgárjogi Mozgalom rendez figyelemfelkeltő demonstrációt, és többi között kerekasztal-beszélgetést is tartanak Romák és stratégiák Európában címmel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?