Ma kezdődik a Zsidó Világkongresszus Budapesten

Budapest |

<p>Ma kezdődik a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) közgyűlése Budapesten, a háromnapos rendezvényen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt. Az esemény nyitó napján beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.</p>

A ma esti megnyitón felszólal Szilván Salom izraeli energia- és vízügyi miniszter, valamint Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.

    A hétfői programot Guido Westerwelle német külügyminiszter nyitja meg, majd a WJC tisztségviselői számolnak be tevékenységükről, a küldöttek tisztújítást is tartanak. Ugyancsak hétfőn a közel-keleti helyzet rendezésének kilátásait vitatják meg.      Kedden a szélsőjobboldali ideológia erősödéséről lesz szó, majd a szervezet 2013-2017-es terveiről tanácskoznak. Téma lesz a szabad vallásgyakorlás is, a tanácskozásnak ebben a részében felszólal Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke.     A közgyűlést Ronald S. Laudernek, a WJC elnökének beszéde zárja.     A WJC az MTI érdeklődésére korábban közölte: azért tartják idei tanácskozásukat Budapesten, mert azt az üzenetet akarják közvetíteni a magyarországi zsidóságnak, hogy szolidárisak vele. A Zsidó Világkongresszus véleménye szerint a közelmúltban Magyarországon és más országokban is drámaian emelkedett az antiszemita és rasszista megnyilvánulások száma, és ez aggodalmat váltott ki a zsidó embereknél. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?