Luhanszkban a szavazók 94-98 százaléka támogatta a függetlenséget

Kijev |

<p>A szavazók 94-98 százaléka a kelet-ukrajnai Luhanszk megye függetlensége mellett döntött &ndash; közölte a szakadárok által egyoldalúan kikiáltott &quot;luhanszki népköztársaság&quot; választási bizottságának elnöke az Unian hírügynökség hétfői jelentése szerint.</p>

Olekszandr Malihin azt mondta, hogy hétfő reggelig 28 választó kerületi szavazóbizottságban dolgozták fel a vasárnapi népszavazás voksait. Hozzátette, hogy várják még a szavazatokat azokról területekről, ahol a kijevi vezetés által felállított Nemzeti Gárda tevékenysége nehezítette a szavazást.    Az előzetes adatok szerint a szavazók 94-98 százaléka támogatja a megye függetlenné válását, s a részvételi arány 81 százalékos volt - mondta.    Malihin közölte: helyi idő szerint délre (13 óra) várják a pontosabb adatokat, illetve a Moszkvában lakó luhanszkiak szavazásának összesítését, amit szintén beszámítanak majd a végeredménybe.    Roman Ljahin, a szakadárok által donyecki népköztársaságnak kikiáltott Donyeck megye választási bizottságának elnöke vasárnap este  az előzetes eredményeket ismertető sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a választópolgárok 89,07 százaléka adta voksát a terület függetlenségére, míg 10,19 százalékuk ellene szavazott. Ljahin szerint a részvételi arány náluk 74,87 százalékos volt. Végleges eredményeket hétfőre ígért.    A kijevi vezetés és több külföldi ország közölte, nem ismeri el a kelet-ukrajnai úgynevezett népszavazások eredményét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?