Lövöldözés volt a francia szuperexpressz egyik vonatán

Párizs |

<p>Lövöldözés volt péntek délután egy francia szuperexpresszen, amely Amszterdam és Párizs között közlekedik óránkénti több száz kilométeres sebességgel.</p>

Hárman megsebesültek, az egyikük állapota életveszélyes. A lövöldözőt két szabadságos amerikai katona legyűrte, majd a rendőrség letartóztatta. A lövöldözés még Belgium területén történt, a vonatot azonban Arras észak-franciaországi város pályaudvarán állították le, ahol az utasokat evakuálták. A BFM TV értesülése szerint a sebesültek között egy-egy francia, brit és amerikai van. A brit sérülése a súlyos. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a helyszínre látogatott, ahol kijelentette, az amerikai utasok "rendkívül nehéz körülmények között kimagasló bátorságot tanúsítottak, s ha nem őrzik meg a hidegvérüket, akkor borzalmas tragédia történhetett volna" Párizsban bejelentették, hogy az ügyészség terrorellenes szekciója vizsgálja az incidenst, de a belügyi tárca szóvivője szerint még korai kijelenteni, hogy terrorcselekedetről van szó. Charles Michel belga kormányfő elítélte és terrortámadásnak nevezte az esetet. A miniszterelnök közölte, országa szorosan együttműködik a francia hatóságokkal a nyomozás során. Rendőrségi források később arról tájékoztatták az AFP-t, hogy a gyanúsított szerepel a francia titkosszolgálatoknak a terrorizmussal kapcsolatba került emberekről vezetett nyilvántartásában. A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők elmondták, a férfi ugyanakkor nem állt szigorú megfigyelés alatt. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi volt a lövöldözés oka. A férfinél egy géppisztoly, egy automata pisztoly és kés is volt. A France Info adó úgy értesült, hogy a támadó egy 26 éves marokkói, esetleg marokkói származású személy. A szerelvényt működtető Thalys társaság közlése szerint az utasok biztonságban vannak, a hatóságok uralják a helyzetet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?