Lövöldözés Várpalotán – a nő is belehalt sérüléseibe

Várpalota |

<div>Meghalt a vasárnap reggeli várpalotai lövöldözés másik áldozata is, a 68 éves nő a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte Anda György, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója az MTI-vel.</div><div>&nbsp;</div>

A megyei főkapitány helyettes sajtóinformációkat cáfolva kiemelte: az elkövető nem ejtette túszul a családját, a családtagjai nem voltak a gyilkosság helyszínén. A tettes élettársa és az egyik gyereke a szomszédban lévő házukban tartózkodott, de semmit nem tudtak a történtekről; a nőt és a gyermeket a rendőrség hozta ki az épületből - tette hozzá.     A rendőrség korábbi közlése szerint reggel 7 óra körül a Krúdy Gyula utcában az 58 éves várpalotai K. Imre több lövést adott le a szomszédos családi házban tartózkodókra, egy férfi a helyszínen meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült. Azt követően a férfi hazament és bezárkózott a saját otthonába. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 9 óra 40 perc körül bejutottak a férfi házába és megállapították, hogy öngyilkos lett. (Frissítve: 13:08)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?