Lövöldözés az Empire State Buildingnél, halottak

New York |

<p>Ketten meghaltak, többen megsebesültek egy lövöldözésben az Empire State Buildingnél pénteken New Yorkban - közölte a New York-i rendőrség.</p>

 

A halottak egyike az elkövető, akit rendőrök öltek meg.
A hatóságok először annyit mondtak, hogy semmilyen jel nem utal terrorcselekményre. A rendőrség később azt közölte, hogy a lövöldözés egy munkahelyi vitával kapcsolatos.
Az Ötödik sugárút és a 34. utca kereszteződésében helyi idő szerint reggel kilenc óra után néhány perccel történt lövöldözésben legalább tízen megsebesültek.
Egy, a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó szemtanú szerint az elkövető egy lefűrészelt csövű puskának látszó fegyverrel üldözött valakit, majd az épület bejárata előtt lelőtt egy embert. Egy másik szemtanú azt állította, hogy a férfi válogatás nélkül lőtt a járókelőkre.
Egyes jelentések arról szóltak, hogy a másik halott egy arra járó fiatal nő.
A 102 emeletes Empire State Building New York egyik jelképe, közismert turistalátványosság. Az épület korábban negyven évig volt a világ legmagasabb épülete. A World Trade Center ikertornyainak 2001. szeptember 11-i elpusztítása óta ismét a város legmagasabb épülete.
A lövöldözés a reggeli csúcsforgalomban történt.
Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben több lövöldözés váltott ki megdöbbenést. Július 20-án 12-en haltak meg és 58-an sebesültek meg a coloradói Aurorában egy moziban, amikor egy fiatal férfi tüzet nyitott egy Batman-film bemutatóján. Augusztus 5-én hét ember halálát okozta egy szikh templomnál történt lövöldözés a Wisconsin állambeli Milwaukee külvárosában. Augusztus 13-án a Texas A&M Egyetemen egy ámokfutó három emberrel végzett.

(Frissítve: 17:00)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?