London igazságügy-miniszteri csúcsot hív össze az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására

ukrán válság k

Globális igazságügy-miniszteri értekezletet hívott össze a brit kormány az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására. A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a nagyszabású rendezvényt márciusban tartják Londonban.

A minisztériumi bejelentés szerint az értekezlet célja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) nyújtott pénzügyi és gyakorlati támogatás növelése, valamint az arra irányuló erőfeszítések összehangolása, hogy a törvényszéknek minden szükséges eszköze meglegyen a vizsgálatok elvégzéséhez és a felelősök elleni büntetőeljárásokhoz.

Dominic Raab brit igazságügy-miniszter, miniszterelnök-helyettes az értekezlet szombati bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: az Ukrajnában tevékenykedő orosz fegyveres erőknek tudniuk kell, hogy nem cselekedhetnek büntetlenül.

Raab szerint az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete után csaknem egy évvel a nemzetközi közösségnek a lehető legerőteljesebb támogatást kell nyújtania a hágai törvényszék számára, hogy a háborús bűnösöket felelősségre lehessen vonni „a szemünk láttára elkövetett atrocitásokért”.

A brit kormány által összehívott nemzetközi miniszteri értekezlet meghirdetett céljai között szerepel az ICC-nek nyújtandó olyan gyakorlati támogatások megfontolása, mint a hadszíntéren elkövetett atrocitásokról szóló információk összegyűjtése és a bizonyítékok megosztása.

A szakminiszterek áttekintik azt is, hogy miként lehet az atrocitások elszenvedőit és szemtanúit segíteni tanúvallomásaik megtételében, úgy, hogy ne kelljen ismét átélniük a megrázkódtatásokat.

A brit igazságügy-minisztérium szombati tájékoztatása szerint a visszaszerzett ukrajnai területeken ügyészek bevonásával már folyik az atrocitások és a szexuális erőszakcselekmények bizonyítékainak gyűjtése.

A tárca közölte azt is, hogy a brit kormány képzési programot indított ukrán bíróknak, akik a háborús bűncselekmények ügyében induló majdani büntetőeljárásokat vezetik.

Ebben a programban jelenleg 30 bíró vesz részt.

Hasonló programot indít az idén a brit kormány ukrán ügyészek számára is. Ezt a képzést az angol-walesi legfőbb ügyészség (Crown Prosecution Service) szakértői irányítják.

London tavaly egymillió font értékű új brit finanszírozást jelentett be a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság számára, emellett felajánlotta, hogy a Scotland Yard háborús bűncselekmények kivizsgálására szakosodott ügyosztálya és a brit fegyveres erők hírszerzési anyagok összegyűjtésében jártas szakértői segítséget nyújtanak a bírói testületnek.

A brit kormány eddig hozzávetőleg 400 millió font gazdasági és humanitárius segélyt nyújtott Ukrajnának, és további 1,25 milliárd font értékű multilaterális hitelcsomag összeállítását tette lehetővé garanciavállalásokkal – áll a londoni igazságügy-minisztérium szombati tájékoztatásában.

Nagy-Britannia emellett tavaly 2,3 milliárd font értékben nyújtott katonai segítséget Kijevnek, és kötelezettséget vállalt arra, hogy az idén is fenntartja az Ukrajnának szóló katonai támogatás szintjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?