Lomnici: jövő héten kerül az Európai Parlament elé a felvidéki jogfosztottak ügye

Budapest |

<p>Jövő héten hétfőn kerül az Európai Parlament elé a felvidéki jogfosztott magyarok ügye - mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elnökével közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.</p>

 

Lomnici Zoltán kiemelte: a szlovák fél mindent megtett azért, hogy ez a kérdés ne kerüljön a parlament napirendjére. A tanács elnöke szerint nemzetközi ügyről van szó, és nagyon fontos, hogy az érintett felvidéki magyarok ellen elkövetett jogsértés, a jogfosztás napirenden legyen. Lomnici Zoltán beszámolója szerint összegyűjtötte azokat az uniós normákat, amelyeket a szlovák fél megsértett, és a szankciókat, de - mint fogalmazott - a neheze, a politikai rész jön most.    Kitért arra is, hogy az ülés zárt lesz, és az még vita tárgya, hogy a kiutazó négy jogfosztott magyar jelen lehet-e azon.     A tanács elnöke rámutatott: ez az első olyan petíció, amely tisztán magyarokat érintő jelenségre hívja fel a figyelmet.    Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy ne kerüljenek ezek az adatok nyilvánosságra, és ne essen senkinek bántódása amiatt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot. Ha mégis  kikerülnének adatok, akkor az nem a magyar rendszer miatt van - jegyezte meg a bizottsági elnök.    Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága 2012. november 6-án egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában elismerte és támogatta az Emberi Méltóság Tanácsának azt a tevékenységét, amelyet az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében tanúsít.    A dokumentumban rögzítették, hogy a grémium egyúttal csatlakozik a Lomnici Zoltán és Gubík László felvidéki joghallgató által jegyzett, az Európai Parlament elnökéhez októberben benyújtott petícióhoz, mivel annak tartalmával és céljaival egyetért. A kezdeményezők Tőkés László európai parlamenti képviselőt kérték fel arra, hogy a petíciót nyújtsa be Martin Schulz EP-elnöknél. Mivel az EP-elnök elfoglaltságai miatt nem tudta átvenni a felterjesztést, az ügy sürgős volta miatt Tőkés László hivatalos úton a petíciós bizottság elé terjesztette a beadványt - közölte október 16-án az EP-képviselő sajtóirodája.    Lomnici Zoltán és Gubík László érvelése szerint Szlovákia megsérti az uniós közösségi jogot azzal, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt - alkotmányellenes és diszkriminatív módon - megfosztja a felvidéki magyarokat szlovák állampolgárságuktól. Szerintük az EU-nak eljárást kell indítania Szlovákia ellen, kötelezve Pozsonyt az elkövetett jogsértések megszüntetésére és az okozott károk jóvátételére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?