Lobbizás nélkül szegényebb lenne a döntéshozatal

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága a napokban elfogadta a brüsszeli intézmények mellett működő lobbicégek kötelező nyilvántartásának létrehozásáról szóló jelentést. A közös regisztrációs lista egyszerre fedné le az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács döntéshozatalának befolyásával foglalkozó cégeket. A jelentés kedvező visszhangot váltott ki az EU intézményeinek átláthatóságáért küzdő civil szervezetek körében.

Nagyobb átláthatóság

A jelentést a néppárti Alexander Stubb dolgozta ki, akinek EP-képviselőként valószínűleg ez volt az utolsó munkája, hiszen épp az előterjesztés napján értesülhetett arról, hogy ő lesz az új finn külügyminiszter (elődjét egy szexuális botrány miatt menesztették). Stubb eredeti javaslatában még csak az önkéntes regisztrációra épülő nyilvántartás terve szerepelt. Ezt az alkotmányügyi bizottság kötelező regisztrációra változtatta, valamint számos ponton kiegészítette a tervezetet: a végleges változat pl. előírja, hogy a közkapcsolati és jogi tanácsadó cégeknek közzé kell tenniük pénzügyi forgalmuk és lobbizással kapcsolatos kiadásaik adatait is.

Vita az önkéntességről

Az átláthatóságért küzdők a kiskapuk bezárása felé tett komoly lépésként könyvelték el azt is, hogy a jelentés végleges verziója szerint a szabályozásnak ki kell terjednie az elemző-tanácsadó intézetekre (think-tankek) és a nem kormányzati szervekre (NGO-k) is, amelyeknek szintén be kell majd számolniuk költségvetésükről és főbb támogatási forrásaikról. Az EP jelentése pozitív hatással lehet az EB közeljövőben kidolgozandó tervezetére is. A civil szervezetek képviselői ugyanakkor hiányolják a végrehajtás pontos menetrendjét, amellyel elérhető lenne a rendszer életbe lépése még a 2009-es európai választások előtt.

Stubb véleménye a lobbizásról az, hogy érdekcsoportok nélkül szegényebb lenne a döntéshozatal. Az EB egy korábbi állásfoglalása szerint az érdekképviselet – köznapi néven a lobbizás – mindazokra a tevékenységekre értendő, amelyek célja az európai intézmények politikaalkotási és döntéshozatali folyamatainak befolyásolása. „A lobbizás a demokratikus rendszerek legitim része. Ugyanakkor feltétlenül alkalmazni kell bizonyos normákat abban az esetben, ha valamely lobbicsoport hozzájárulást szeretne adni az EU politikájának alakításához. A közvéleménynek tisztában kell lennie ezek európai intézményekre gyakorolt hatásával, az általuk képviselt érdekekkel, célkitűzése?ikkel és finanszírozásuk mód?jával.”

Hiányzó jogszabályok

Az EB a 2006-os európai átláthatósági kezdeményezésről szóló zöld könyvében olyan önkéntes alapú érdekképviseleti nyilvántartás létrehozását javasolta, amelyből egyértelműen kiderül, kiket is képvisel az adott lobbista, valamint ki finanszírozza a tevékenységét.

Eltekintve az 1992-ben elfogadott, jelenleg érvényben lévő minimumkövetelményektől, a lobbizásra nem vonatkoznak kötelező erejű uniós jogszabályok. Mivel jelenleg az érdekképviseleti nyilvántartáshoz való csatlakozás önkéntes alapú – többek között ezen is változtatna az újabb tervezet –, ezért nincsenek megbízható adatok arra vonatkozóan, hány hivatásos lobbista kilincsel Brüsszelben. Becslések szerint számuk 15 és 20 ezer közé tehető, ami jóval alulmarad a Washingtonban 2005-ben regisztrált 35 ezer nyilvántartott lobbizótól.

Magatartási kódex

Az unióban lobbizó szervezetek között találunk közügyi tanácsadókat, vállalati lobbirészlegeket, nem kormányzati szervezeteket, ún. „agytrösztöket” (elemző központokat), kereskedelmi szövetségeket, szakszervezeteket, nemzetközi szervezeteket, városok és régiók képviseleteit és még hosszan lehetne folytatni a sort. E lobbitevékenységet folytató szervezeteknek több mint a fele üzleti érdekeltségű társaság, egyharmaduk pedig civil érdekeket képviselő nem kormányzati szervezet.

Az Európai Parlamentnél érdekképviseleti tevékenységet folytatni kívánóknak akkreditáltatniuk kell magukat, valamint tiszteletben kell tartaniuk az EP magatartási kódexében lefektetett szabályokat. Az EP-ben jelenleg 4570 akkreditált lobbistát tartanak nyilván, listájuk az EP honlapján is megtekinthető. Egy érdekképviseleti szervezet legfeljebb négy lobbistát akkreditáltathat az EP-hez. A magatartási kódex szerint a nyilvántartásban szereplő személyekre a következő kötelezettségek hárulnak: „nyilatkoznak arról, milyen érdeket vagy érdekeket képviselnek a parlamenti képviselőkkel, a képviselők alkalmazottaival vagy a parlament tisztviselőivel fenntartott kapcsolatuk során”, tartózkodnak továbbá a tisztességtelen információszerzéstől, valamint a harmadik felekkel való kapcsolataikban nem hivatkoznak a parlamenttel fennálló hivatalos kapcsolatra. Tilos a parlamenttől szerzett dokumentumok másolatait anyagi haszon fejében harmadik feleknek továbbadni.

Mit csinál egy lobbista?

Habár a lobbisták többsége a személyes találkozókat tartja az érdekérvényesítés máig leghatékonyabb formájának, az EP-képviselők még mindig levélben kapják a legtöbb felkérést. A lobbisták tehát személyes találkozókat szerveznek, telefonokat bonyolítanak a parlamenti és bizottsági döntéshozókkal, állásfoglalásokat fogalmaznak meg az uniós jogszabályok befolyásolása érdekében. A számukra fontos témákban figyelemfelkeltő kampányokat szerveznek, valamint ügyük sikerének érdekében szövetségeseket keresnek.

Stubb azt nyilatkozta, ő maga elég szigorú a lobbistákkal. „Tizenöt percet adok nekik, hogy adják elő ügyüket, hagyják itt az irataikat. Majd köszönöm, viszlát, és levonom a saját következtetéseimet. Időpocsékolásnak tartom a munkaebédeket- és vacsorákat.” Egyébként Stubb a honlapjára is feltette azon lobbisták nevét, akik megkeresték. Úgy véli, az EU-nak két szélsőség között kell középutat találnia.

Az egyik az amerikai modell: Washingtonban 575 oldalon szabályozzák „az előtérben történő nyomásgyakorlást”, egy politikust például egy szemináriumon csak svédasztalos vacsorára lehet meghívni, ültetésesre nem. A másik véglet az a számos EU-tagállamot is jellemző gyakorlat, amikor úgy tesznek, mintha a lobbisták nem is léteznének vagy semleges „szak?értők” lennének. (m, eps, ú)