Litvánia védelmi eszközöket és fegyvereket szállít Ukrajnának

ukrán válság k

A litván kormány különféle védelmi és használati eszközök szállításáról hozott döntést Ukrajna számára – közölte a kabinet sajtószolgálata.

A szállítmány egyebek között felfújható csónakokat, sugárzásmérőket és gázálarcokat tartalmaz majd.

A litván rádió jelentése szerint a kormány újabb fegyvereket is kíván Ukrajnának szállítani, de ezt még nem jelentették be nyilvánosan.

Litvánia korábban amerikai gyártmányú Stinger légvédelmi rakétákat szállított Ukrajnának Washington jóváhagyásával.

A litván rádió jelentése szerint a szerdán jóváhagyott két szállítmány együttes értéke 1,8 millió euró. A fegyverszállítmány értéke ebből 1,5 millió euró, a polgári védelmi felszereléseké pedig 260 ezer euró.

„Segítenünk kell, és segíteni is fogunk” – jelentette ki Ingrida Simonyte miniszterelnök.

Litvánia Ukrajna egyik legfontosabb pártfogója az Európai Unióban. Határozott álláspont elfogadását sürgeti Moszkvával szemben az ukrajnai konfliktusban.

Vilnius a NATO-tagállamok közül elsőként ismerte el hivatalosan 2014-ben, hogy „fegyverzetet” szállít Kijevnek. Nem pontosította, hogy milyen fegyverekről van szó. Később az ukrán fél közölte, hogy szovjet gyártmányú, halált okozó fegyvereket kapott.

2019 februárjában Litvánia több mint egymillió, szovjet gyártmányú gépkarabélyhoz való lőszert, 2021 októberében pedig golyóálló mellényeket és fegyveröveket szállított Kijevnek 676 ezer euró értékben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?