Lidové noviny: Pozsony gyorsan gazdagszik és "vörösödik"

Prága |

<p>Bár Szlovákia fővárosa egyre gazdagabb, s a múltban a jobboldal legfőbb bástyája volt, mára már Pozsonyban is megvetette lábát a baloldal - mutat rá a Pozsony gyorsan gazdagszik és vörösödik című írásában Lubos Palata, a Lidové noviny című konzervatív cseh napilap szerdai kiadásában.</p>

"A Pozsonyt körülvevő szőlők mellett az eurómilliomosok negyedei épülnek. Mindjárt a Duna-parton egy egészen új, kis városnegyed született, ahol félmillió eurónál olcsóbb lakást nehezen lehet kapni. A  városban minden évben több felhőkarcoló is épül....Az óváros vendéglőiben áttértek a bécsi árakra, egyszámjegyű eurós árak talán csak az előételeknél vannak" - érzékelteti a város fejlődését Palata, s leszögezi: "Ez a város szegényeknek nem való". Hozzáteszi: a Duna másik partján elterülő panelházas Ligetfalu kissé más világ, de ott is vannak mondén bevásárlóközpontok, ahol szintén ki lehetne írni: "Csak gazdagoknak!".
A szerző megállapítja, hogy "a szlovák főváros egészében véve azonban gazdag város", s bár szinte hihetetlennek tűnik, de az Eurostat szerint "Pozsony már gazdagabb, mint Prága vagy a közeli Bécs".
Ugyanakkor hatalmas különbség van Pozsony és Kelet-Szlovákia, az ország legszegényebb régiójának gazdasági teljesítménye között: négy az egyhez Pozsony javára. A fővárosban minimális a munkanélküliség, ami főleg a fiatalok körében hatalmas érdeklődést kelt Pozsony iránt - mutat rá az újság. Megjegyzi: a telkek, a házak és a lakások árai azonban olyan magasak, hogy a pozsonyiaknak megéri a szomszédos Ausztriában építkezni.
A város politikai térképe is megváltozott, a jobboldal egykori bástyája ma a Robert Fico vezette Smer bázisa.
"Változnak az idők. Ma elmondhatom, hogy Pozsony a mi városunk, a mi fővárosunk, amelyről gondoskodnunk kell" - idézi a lap Fico nyilatkozatát. Megjegyzi, hogy Pozsony polgármestere Milan Ftácnik is baloldali politikus. Palata rámutat, hogy a szlovák jobboldal is beismeri, elvesztette Pozsonyt, s ezt a helyzetet elemezni kell. Megjegyzi, hogy Pozsony "eleste" után már csak a magyar kisebbségi pártok által ellenőrzött Révkomárom és Dunaszerdahely környékén nem a Smer a vezető erő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?