Líbiában kell menekülttáborokat építeni

Brüsszel |

<div>Ha az EU nem kezd valamit Afrikával, milliók fognak megindulni.</div>

A menekültválság megfékezésére nagyszabású fejlesztési programot kell indítani az afrikai országok javára, Líbiában pedig menekülttáborokat kell kiépíteni – mondta az Európai Parlament (EP) elnöke egy interjúban. Antonio Tajani a Berliner Morgenpostnak kiemelte, meg kell próbálni megoldani Afrika legsúlyosabb gondjait, így foglalkozni kell a mezőgazdaságot ellehetetlenítő elsivatagosodással, és fel kell lépni a Boko Haram iszlamista terrorszervezettel szemben. „Vagy cselekszünk most, vagy afrikaiak milliói áramlanak Európába a következő húsz évben” – mondta az olasz konzervatív politikus. Afrika stabilizálása valamennyi európai ország feladata, nemcsak Olaszországé vagy Németországé, a migráció területén különösen nagy erőfeszítéseket kifejtő országoké. Ezért a második világháború után Nyugat-Európa újjáépítésére indított amerikai segélyprogram, a Marshall-terv mintájára nagyszabású, több milliárd eurós fejlesztési programot kell indítani – mondta az EP elnöke. Diplomáciai és gazdasági elemekből álló stratégiára van szükség, például európai-afrikai közös vállalatok megalapítására, szakmai képzési programok beindítására, és ki kell dolgozni egy EU-Líbia megállapodást a Földközi-tengerből kimentett emberek elhelyezéséről. A megállapodás révén olyan táborokat kell felállítani, amelyekben akár több évet is el lehet tölteni, így a többi között gondoskodni kell megfelelő számú orvosról és a gyógyszerellátásról.  A menekülteket befogadó líbiai állomások nem lehetnek koncentrációs táborok – hangoztatta az EP elnöke.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?