Líbiában állítják bíróság elé Kadhafi fiát

Tripoli/Hága/Brüsszel/Kairó |

<p>Hazájában állítják bíróság elé Szeif al-Iszlámot, Kadhafi egykori líbiai vezető szombaton elfogott fiát - jelentette ki a brit hírügynökségnek Tripoliban Mahmúd Sammam líbiai tájékoztatási miniszter.</p>

Az új líbiai vezetés képviselője úgy fogalmazott, hogy "ez már a líbiai dráma záró fejezete". Hangsúlyozta, hogy a második legidősebb Kadhafi fiút Líbiában fogják majd perbe, és a líbiai törvények alapján vonják majd felelősségre bűneiért.
Eközben a Free Libya tévéadó egy fényképet mutatott be az elfogott Kadhafi fiúról. A képen félig fekvő helyzetben látható Szeif al-Iszlám, jobb kezének ujjai gézzel vannak bekötözve, lábait takaró fedi.
Apjához hasonlóan Szeif al-Iszlámot is emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), mert feltételezhetően szerepe volt a februárban kezdődött Kadhafi-ellenes tüntetések egyes résztvevőinek meggyilkolásában. A brit hírügynökség úgy értesült, hogy a líbiaiak korábbi állítólagos bűnökért is felelősségre akarják őt vonni.
A líbiai tájékoztatási miniszter kijelentette, hogy folytatódik a hajsza Abdullah asz-Szenússzi, a líbiai titkosszolgálat egykori vezetője után. "Addig vadászunk rá, amíg el nem fogjuk vagy meg nem öljük őt" - szögezte le. Az ICC idén júniusban adott ki elfogató parancsot Kadhafi, a fia, Szeif al-Iszlám és Abdullah asz-Szenússzi, a líbiai titkosszolgálat akkori vezetője ellen.
Luis Moreno Ocampo, az ICC főügyésze Hágában bejelentette, a jövő héten Líbiába utazik, hogy tárgyalásokat folytasson az átmeneti kormány képviselőivel a Kadhafi fiú perbe fogásáról. Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti kormányoknak jogában áll, hogy maguk vonják felelősségre háborús bűnöket elkövető állampolgáraikat. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy Kadhafi fia számára tisztességes eljárást biztosítanak, és ugyanazon vádak alapján fogják majd perbe, amelyek alapján az ICC is felelősségre vonná őt. A főügyész szerint "jó hír, hogy Szeif al-Iszlámot őrizetbe vették, hogy életben van, és bíróság elé fogják állítani".
A líbiai igazságügyi miniszter bejelentette, Tripoli nem ellenzi, hogy külföldi megfigyelők is részt vegyenek a Kadhafi fiú ügyének tárgyalásán. Mohamed al-Alagi közölte, hogy Líbia a per idején egyeztetni fogja tevékenységét az ICC-vel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?