Líbia légicsapásokkal fenyegeti az európai hajókat

Bengázi |

<p>A nemzetközileg elismert líbiai kormány fegyveres erői kedden azzal fenyegették meg az európai országokat, hogy légierejük támadást indít bármely, a líbiai vizekre engedély nélkül belépő hajó ellen.</p>

"Bármely, a líbiai vizeken előzetes engedély vagy együttműködés nélkül hajózó vízi járművet harci repülőgépekkel veszünk célba" - mondta Szakr Al-Dzsarúsi, a líbiai légierő parancsnoka.     Egy nappal korábban az európai uniós tagországok külügyminiszterei meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának megkezdéséről.     A megegyezés alapján hozzávetőleg egy héten belül várható a kijelölt hadihajók megjelenése az érintett térségben, amely a líbiai parti vizeket is jelenti.     Az EU-országok csúcsvezetői áprilisban úgy döntöttek, hogy az uniónak erő alkalmazásával is fel kell lépnie az embercsempészek tevékenysége ellen. A tagállamok külügyminiszterei május 18-án életre hívták az EUNAVFOR Med elnevezésű tengeri műveletet. E tevékenység első szakasza - amelynek a megkezdéséről most döntöttek - légi és haditengerészeti felderítésre, értesülések gyűjtésére, a csempészek által leggyakrabban használt útvonalak feltérképezésére, valamint szükség esetén a nyílt tengeren bajba került hajókon levő emberek mentésére korlátozódik.     Ahhoz, hogy már a líbiai partoknál - lehetőség szerint a menekülteket szállító járművek útnak indulása előtt - katonai erőt alkalmazzanak a csempészekkel szemben, az EU szeretné megszerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását, amihez viszont a BT-ben jelenleg uralkodó álláspont szerint szükség lenne a líbiai hatóságok ilyen irányú segítségkérésére.      Csakhogy Líbiában jelenleg polgárháborús káosz uralkodik: két parlament és két kormány működik párhuzamosan, és különféle fegyveres csoportok próbálják magukhoz ragadni a hatalmat.     Az elmúlt hónapokban egyre drámaibb méreteket öltött a Dél-Európába irányuló illegális migráció: Észak-Afrikából, döntően Líbiából embercsempész bűnbandák túlzsúfolt lélekvesztőkön indítanak útnak főként Olaszország partjai felé a háborúk, egyéb konfliktusok, illetve a nyomor elől menekülő afrikai, közel-keleti és ázsiai embereket. Eddig csak idén több ezren vesztek a Földközi-tengerbe. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?