Líbia - Elutasították az ENSZ-béketervet a rivális parlamentek vezetői

Tunisz |

<p>Meglepetésre elutasították az országban működő két rivális parlament vezetői a líbiai válság megoldására az ENSZ égisze alatt kidolgozott béketervet, amelyet egy korábbi megállapodás szerint szerdán kellene aláírniuk a szembenálló feleknek.</p>

A Reuters brit hírügynökség szerdai jelentése szerint a kelet-líbiai Tobrukban működő, nemzetközileg elismert parlament, illetve a tripoli székhelyű, iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus (CGN) vezetői keddi találkozójukon döntöttek a paktum elutasításáról. Azzal érveltek, hogy a béketervet külföldi hatalmak erőszakolták rá Líbiára, és ehelyett egy saját megállapodást akarnak kidolgozni.

Az egyelőre nem világos, hogy ennek fényében az ország két rivális vezetése megköti-e végül szerdán a békemegállapodást.

A líbiai válságban szembenálló felek egy éven át tartó egyeztetések után októberben egyeztek bele, hogy megállapodást írjanak alá nemzeti egységkormány felállításáról, és a békefolyamat elveit lefektető dokumentumot december elején szignálták is. Néhány nappal később Martin Kobler, a világszervezet líbiai különmegbízottja bejelentette, hogy a két parlament képviselői aláírtak egy nyilatkozatot az átmeneti elnök és helyettese megválasztásának menetéről. Ezeket a megállapodásokat kellene véglegesíteniük a feleknek szerdán a tervek szerint.

Azonban a tobruki parlament elnöke a keddi találkozó után közölte: "Tudatjuk a világgal, hogy képesek vagyunk megoldani saját problémáinkat. Kétségtelen, hogy szükségünk van segítségre a nemzetközi közösségtől, de elutasítjuk a külső nyomást. Senki sem gyakorolhat nyomást rám, és nem fogom meggondolni magam."

A rivális CGN vezetője pedig azt mondta, hajlandó megfontolni az ENSZ égisze alatt kidolgozott egyezség egyes rendelkezéseit, de úgy fogalmazott, hogy a paktum csak egy lépés a líbiai konszenzus irányába.

A bejelentés meglepő fordulatot jelent, miután az előző hét végén Rómában a két rivális parlament képviselőinek részvételével megrendezett Líbia-konferencián nemzetközi vezetők még biztosra vették a megállapodás megkötését, Martin Kobler pedig az ország stabilizálódásának kezdetéről beszélt.

Líbiában Moammer Kadhafi néhai diktátor 2011-es bukása után alakultak ki kaotikus állapotok. Azóta több fegyveres csoport küzd az ország ellenőrzéséért, és Líbia egy kisebb részén megvetette a lábát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?