Lezuhant Nepálban egy repülőgép, senki sem élte túl

Katmandu |

<p>Lezuhant Nepálban egy belföldi járaton közlekedő kisrepülőgép szerdán, a fedélzeten tartózkodó 23 ember közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget - közölte a nepáli idegenforgalmi és légi közlekedési minisztérium.</p>

A Twin Otter típusú repülőgép roncsait a nyugat-nepáli Miagdi körzetben találták meg. A gép teljesen kiégett, az utasok szörnyethaltak, egyelőre nem lehetett azonosítani őket. Holttestek hevernek szanaszét a baleset helyszínén, de vannak holttestek a kiégett gép belsejében is.

A belföldi járaton közlekedő gépet a helyi Tara légitársaság üzemeltette. Pokharából északabbra, a hegymászók kedvelt kiindulóhelyének számító Jomsomba tartott, és nyolc perccel a felszállás után szakadt meg vele a kapcsolat. A minisztérium tájékoztatása szerint a gép fákkal ütközve zuhant le.

A himalájai ország hadserege helikoptereket és katonákat küldött a baleset helyszínének átkutatására.

Húsz utas és a háromfős személyzet volt a gép fedélzetén. Az utasok között volt két gyerek, illetve egy kínai és egy kuvaiti állampolgár is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?