Lezuhant egy repülőgép az Alpokban

Párizs |

<p>Lezuhant a Germanwings fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata kedden a francia Alpokban, 150 emberrel a fedélzetén - jelentette az Europe 1 adó.</p>

Az Airbus A320-as típusú gépen 144 utas és hat fős legénység tartózkodott. Az utasok közül 45 spanyol volt, a többiek többségükben németek, de török áldozatokat is jeleztek. Francois Hollande francia elnök szerint a katasztrófának valószínűleg nem voltak francia áldozatai. Esetleges magyar áldozatról nincs értesülés. 

Ez volt a német repülés történetének egyik legsúlyosabb balesete. A Germanwings még nem veszített utast. A cég anyavállalatát, a német Lufthansát legutóbb 1993-ban érte utasok halálát követelő katasztrófa, amikor Varsóban egyik szintén Airbus A320-as típusú gépe túlfutott a leszállópályán, egy utas és a személyzet egy tagjának halálát okozva. 

A gép Alpes-de-Haute-Provence megyében Barcelonnette és Dignes-les-Bains nevű helységek között, Prads-Haute-Bléone falu mellett zuhant le délelőtt - közölte a francia csendőrség, amelynek helikopterei megtalálták a roncsokat.

A flightradar24.com adatai szerint a repülőgép utolsó ismert helyzete helyi idő szerint 10.40-kor volt. Az adatok szerint a gép folyamatosan süllyedt mintegy 3-4000 láb percenkénti rátával, majd 6800 láb (2000 méter) magasságban tűnt el a radarok képernyőjéről. Vészjelzést nem adtak le a pilóták.

Francois Hollande francia államfő nem sokkal a gép lezuhanása után telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral, és részvétét fejezte ki a német áldozatok miatt. Találkozott VI. Fülöp spanyol királlyal is, aki éppen kedden érkezett Párizsba hivatalos látogatásra. Az uralkodó lemondta a tervezett programot, és bejelentette, hogy a katasztrófa helyszínére utazik. Spanyolországban háromnapos hivatalos gyászt rendelt el a kormány.

Német közlés szerint Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter folyamatos kapcsolatban áll a francia hatóságokkal, Susanne Wasum-Rainer, Németország párizsi nagykövete pedig a katasztrófa helyszínére utazik, amelyet szerdán felkeres Angela Merkel és Mariano Rajoy spanyol kormányfő is a francia államfővel együtt.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte, hogy 300 csendőrt, ugyanennyi tűzoltót, valamint tíz helikoptert és egy katonai gépet küldtek a katasztrófa térségébe. A gép egyik adatrögzítőjét már kedden délután megtalálták.

A belügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint "nagyon nehéz és sokáig tartó" lesz a mentés, mert annak helye nehezen megközelíthető. Alain Vidalies közlekedési államtitkár megerősítette, hogy a területet hó borítja, gépkocsival megközelíthetetlen. A tragédia helyszíne szakadékokkal teli vidék, szinte függőleges mindenhol. A holtestek kiemelését helikopterekkel fogják megkezdeni, miközben az önkormányzati munkatársak gyalog kísérik a katonákat és a csendőröket a helyszínre. Azt is elmondta, hogy "a meteorológiai körülmények nem voltak különösebben rosszak" a baleset pillanatában. Az Egyesült Államok felajánlotta, hogy segít kideríteni a légikatasztrófa okát.

Egyelőre semmilyen feltételezés nem zárható ki a Germanwings diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának katasztrófájával kapcsolatban - mondta Manuel Valls francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben.

Berlinben megerősítették, hogy sok a német áldozat, de pontos számokat nem tudtak mondani. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter közölte, hogy válságstábot alakítottak, és állandó kapcsolatban állnak a francia hatóságokkal.

Angela Merkel kancellárt "mélyen megrázta" a katasztrófa, amelynek áldozatai között van egy németországi gimnázium számos 15-16 éves tanulója és két tanára is - közölte a német kormány szóvivője.

Az utaslistát csak az után adják ki, hogy minden hozzátartozót értesítettek a holttestek azonosítása után - közölte Thomas Winkelmann, a Germanwings vezérigazgatója. Elmondta azt is, hogy a helyfoglalásokon csak az utasok neve és születési ideje szerepel, a barcelonai repülőtéren pedig nem kértek tőlük útlevelet, mert a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezeten belüli légijáratokról volt szó.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján fejezte ki részvétét az áldozatok családjainak, és bejelentette, hogy létrehoznak egy válságstábot. A katalán kormányzat bejelentette, hogy segélyvonalat hozott létre, amelyen felvilágosítást és segítséget kérhetnek a gép utasainak hozzátartozói.

Részvéttáviratot küldött a spanyol uralkodónak és Joachim Gaucknak, Németország szövetségi elnökének Áder János államfő, a két ország kormányfőjének pedig Orbán Viktor miniszterelnök. Az áldozatok családtagjainak a Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezte ki részvétét egy közleményben.

A járatot a Germanwings D-AIPX lajstromjelű Airbus A320-asa teljesítette. A 24 éves gép a Lufthansánál állt forgalomba 1991 februárjában, a Germanwings 2003-óta üzemeltette. Nagyobb átvizsgáláson 2013 novemberében volt.

A Germanwings a Lufthansa-csoport diszkont leányvállalata, 1997-ben az Eurowings divíziójaként alapították, majd 2002-től önálló cégként működik. A kölni székhelyű társaság Köln-Bonnból, Hamburgból, Berlinből, Dortmundból és Düsseldorfból üzemeltet német belföldi és nemzetközi járatokat, köztük Budapestre is. A Lufthansa a frankfurti és müncheni járatait leszámítva az összes járat üzemeltetését 2013-ban átadta a Germanwingsnek.

A cégnek 81 gépes flottája van, a gépek átlagos életkora 9,2 év. A társaságnak eddig egyetlen gépével sem történt légi katasztrófa. Franciaországban utoljára 2000-ben volt súlyos légikatasztrófa, amikor nem sokkal a párizsi Roissy repülőtérről történő felszállás után lezuhant egy Concorde típusú gép, és 113-an meghaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?